Connect with us

Hirdetés

technokrata

Utolsó bőr a Saab 9-3-ról

Garázs

Utolsó bőr a Saab 9-3-ról

A generációváltás előtti utolsó apró frissítésen esik át a Saab 9-3. Genfben mutatkozik be.

Ideje lenne már, hogy teljesen új modell váltsa le a Saab 9-3-at, ám erre 2012-ig várni kell. A hátralévő néhány hónapot egy utolsó frissítéssel húzza ki a Saab, a ráncfelvarráson átesett modell a Genfi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek.

Griffin néven kerülnek a kereskedésekbe a frissített 9-3-asok, nem sokkal a genfi premier után. Minden karosszéria-változat felfrissül, új lökhárítót, átszínezett fényszórókat és Griffin-feliratos sárvédőket kapnak, az utastérben a kárpitokat cserélik le. Alap és Aero felszereltséggel lesz kapható minden griffines 9-3.

Van műszaki újdonság is, kétliteres, kettős leömlésű turbómotor debütál, rögtön kétféle teljesítménnyel. A közvetlen befecskendezéses blokk 163 és 220 lóerővel (valamint akár összkerékhajtással), az 1,9-es dízel 130, 160 és 180 lóerős verzióban lesz elérhető. Babráltak a motorvezérléssel is, így a sorozat átlagos szén-dioxid-kibocsátása és fogyasztása négy százalékkal csökkent.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés