Garázs
Felfrissült a Corolla
Facelift
Nem történt semmi forradalmi, kicsit ráncba szedték a mérnökök a Corollát.
Európában már jó ideje külön néven forgalmazza a Toyota az öt- és négyajtós Corollát, előbbi az Auris, csak a szedán őrizte meg a klasszikus elnevezést. Az Auris frissítését már letudták a japánok, most a Corolla volt soron, kívül-belül átalakult a szedán.
Új arcot kapott az autó, lecserélték a lökhárítót, a hűtőrácsot, de még a fényszórókat is, de ettől nem feltétlenül lett modernebb megjelenésű a négyajtós. Hátul sem maradhatott érintetlen a lökhárító, kidobták a régi lámpaburákat, de még a rendszámkerettel is variáltak, új a díszcsík felette.
Index költözött a külső tükörbe, friss megjelenésűek az alufelnik, de belül is átalakult ez-az a minőségérzet javítása érdekében. Akad új, sportos, vágott aljú kormánykerék, változtattak a műszerfal számlapjain, valamint több helyre is ezüst díszítések kerültek.
Szokás szerint jobb minőségűek lettek a kárpitok, opcióként ezentúl alcantara huzatok is rendelhetőek. Új kényelmi extra, hogy a csomagtartó már a kulcsról, távirányítással is nyitható. Motorból nincs új, sőt a meglévőkhöz sem nyúltak hozzá, 1,33 és 1,6 literes benzines, valamint 1,4 és kétliteres dízelmotorral kapható a Corolla.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/garazs/2010/05/01/felfrissult-a-corolla/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





