Lehet, hogy ők is emberek?

Útszéli örömök ötezerért

„Köztudottan” óvatos duhaj vagyok az utakon. Megöregedhettem. Lenyugodtam, agressziómat nem a kormány mögött vezetem le, viszonylag szabályosan közlekedem. Nem, én sem szeretem, hogy orrba-szájba mérnek, figyelnek és rögzítenek, azonban belátom, hogy ez is egy szükséges rossz. Különben baj lenne, nagy baj. Amilyen hülyék és felelőtlenek vagyunk, tépne a többség ezerrel, nagyságrendekkel több baleset lenne, halálos is. És én is lehetek áldozat, vagy valamelyik szerettem, vagy hát illően önzetlen szemszögből közelítve a problémához: senki halálát, kárát nem kívánhatja a józan gondolkodású ember.

Bizony kell a rendőr, kell a rendnek az őrzése, a szabálykövető magatartás betartatása. Azzal nem értek egyet, hogy zsebre büntetgessenek, lesből vadásszanak, semmiért horror pénzeket legomboljanak. Azzal sem, hogy nem egy útszakaszon vicces, vagyis inkább felháborító táblák köteleznek 60-as, 40-es, 30-as, féktelen tempóra, ki tudja, miért. Meg ezernyi irányban folytathatnók, de térjünk az apropóra.

Ez egy örömteli észbontóság. Történt, hogy haladok Pest megye egyik falujából a másikba, keresek egy harmadikat, se térképem, se navigációm, se eszem, késésben vagyok, sietek. Látom, hogy az a piros Suzuki gyanúsan piros ott az útszélen, mosolyom nem őszinte. Dunsztom nincs, mennyivel mentem és mennyivel szabadott, volt-e valami értelmes 30-as korlátozás, jaj. Fék, odaséta, felmérése a helyzetnek. Kamera, azonnali továbbítás a központba, csapó. Karhatalmi erő kettő, de jóarcoknak tűnnek, barátságosak. Megvolt? Meg. Mennyi? 66. Mennyi helyett? 50. Oké, az nem gáz. Az meg végképp nem az, hogy helyszíni bírsággal letudható, 5000 magyar forintért.

Ügyintézés hamar, aláír, csekket kap. Közben egy fekete BMW-s is benézi, na ő nem 66-tal. Borítékolhatóan borítékos megoldást fog javasolni. De jókedvűen szállok vissza az autóba, mennék tovább, amikor észreveszem, hogy az egyik rendőr rohan utánam… Csak a személyimet és a jogsimat hagytam ott, huh, kedves öntől, köszönöm, és még útba is igazít. Ennyi, így kell, nekem ez elég. Kulturáltan, flottul.

És nem is olyan rég, egy holtfáradt este fővárosi dugó, elunás, tilosba hajtás, levillogás, papírok, Istváááán, tudja, mit csinált? Hogyne tudnám, közlekedni próbáltam és figyelmesen, nem mint állat, és muszájból, ketyeg az óra. Feljelentés, fekete pontok, 40 ezer, nem hangzott jól. Elengedtek. Megvitattuk, elnézést kértem, megmagyaráztam, megesküdtem (nem hazudtam, azóta nem járok tilosban), elnevetgéltünk a remek ötletemen, nulla forint. Értsd nulla.

Természetesen nekem is voltak negatív élményeim, már rég. Nem hiszem, hogy jelenleg minden a legnagyobb rendben volna, csak tán mégis a helyes úton bandukolunk, ők, a rendőrök, mi, a rendbontók. Nem, utóbbiak fejében sokkal nagyobb a baj, de ez másik – kismillió – téma.

Kántor István
az automobil.hu szerkesztője