Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ötödször is think.BDPST

think.BDPST

Esemény

Ötödször is think.BDPST

Ötödször is think.BDPST

Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre Kelet-Közép-Európa egyik legfontosabb innovációs konferenciája, a think.BDPST.

Az Antall József Tudásközpont által március 25–26-án szervezett rendezvény, amelyre már lehet regisztrálni, idén az energiabiztonság kihívásait, a vízszabályozás megújulási lehetőségeit, az 5G mobiltechnológiát, valamint a technológiai óriásvállalatok szabályozásának kérdéseit veszi napirendjéreMinden eddiginél nagyobb az érdeklődés a rendezvény kísérő programjára, a Young Leaders’ Forumra (YLF) is, amelyre idén 83 országból közel 400 fiatal szakember jelentkezett.

Március 2526-án a Millenáris Parkban kerül megrendezésre a kelet-közép-európai régió egyik legfontosabb innovációs fóruma, a think.BDPST nemzetközi konferencia, amelynek szakmai partnere a Külgazdasági és Külügyminisztérium, támogatója a Nemzetközi Visegrádi Alap és a Millenáris Nonprofit Kft., fővédnöke pedig Szijjártó Péter külügyminiszter. A rendezvényre, mint az elmúlt években, idén is a Visegrádi Együttműködésben részt vevő országok politikai, gazdasági és tudományos életének meghatározó szereplőit várják, a vendégország pedig Szingapúr lesz.

A jövő technológiái, a társadalmi innováció, az egészségügy és a közlekedés jövője, az ember-gép kölcsönhatásai, a digitalizáció, a különféle intelligens megoldások és az ezek által támasztott kihívások – csak néhány azon témák közül, amelyek már szóba kerültek az elmúlt négy év think.BDPST konferenciáin. A 2020-as esemény négy téma köré rendezve foglalkozik a jelenkor legfontosabb innovációs kihívásaival.

„Az idei rendezvénnyel arra törekszünk, hogy kellő alapossággal mutassunk be olyan területeket, mint például az 5G, a környezetvédelem innovatív megoldásai, az energiadiplomácia kihívásai, vagy a bigtech-cégek szabályozásának jogi-gazdasági aspektusai”

– fogalmazott Antall-Horváth Veronika, az Antall József Tudásközpont igazgatóhelyettese.

Idén is megrendezésre kerül a think.BDPST konferencia két állandó kísérőrendezvénye. A Young Leaders’ Forumon a jövő innovációs szakemberei, kutatói, feltalálói és döntéshozói neves szakértők bevonásával foglalkoznak olyan kérdésekkel, mint például a vízhiány társadalmi-gazdasági összefüggései, vagy a közösségi média véleményformáló szerepe a környezetvédelemmel, klímaváltozással kapcsolatos kérdésekben.

A think.BDPST másik kísérőrendezvénye a Start-up Expo, amelyen a régió ígéretes start-upjai mutathatják be legújabb innovációs megoldásaikat. Magyarországon egyedülálló módon, a rendezvény a deep-tech start-upjait mutatja be a vállalatokat a nemzetközi piacra segítő Hello Tomorrow Hungary és az Input Hungary szakmai támogatásával. Az ingyenesen látogatható rendezvényen nemcsak a kiállított eszközöket ismerhetik meg az érdeklődők, de izgalmas workshopok, és előadások is a program részét képezik, valamint a részt vevő start-upok egy pitch versenyen is részt vesznek.

A konferencia honlapja: https://think.bdpst.org

További Esemény

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés