Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Vodafone a Balatonnál is bemutatta az 5G-t

Esemény

A Vodafone a Balatonnál is bemutatta az 5G-t

A Vodafone a Balatonnál is bemutatta az 5G-t

A Vodafone Magyarország számára kiemelten fontos a balatoni régió, így a szolgáltató az utóbbi években folyamatosan fejleszti hálózatát a térségben.

A régió és a Vodafone közös története most tovább folytatódik, hiszen a vállalat Zalaegerszeg, Budapest és Debrecen után a Balatonra is elvitte az 5G élményt.

Június 1-2-án a Nemzeti Regatta látogatói betekintést nyerhetnek a jövőbe a Vodafone Future Truck révén, melynek innovatív, köztük 5G-n működő demóit egész hétvégén kipróbálhatják az érdeklődők.

A balatoni régió rendkívül fontos a Vodafone Magyarország számára, ennek megfelelően korábban több balatoni kilátó felújítását is támogatta a vállalat, valamint a teljes térségben elérhetővé tette szupergyors 4G+ szolgáltatását, mely így a Balaton körül 53 településen érhető el.

nemzetiregatta_7

A Vodafone Magyarország az idei évben Siófokon, a Nemzeti Regattán mutatja be először a Vodafone Future Truckot, melyben jövőbe mutató, köztük 5G technológiát is használó demók kaptak helyet. A látogatók tesztelhetik többek között a jövő egészségfejlesztését bemutató, virtuális repülésélményt nyújtó ICAROS-t; megismerhetik a jövő közlekedését az immerzív virtuális valóságban, 5G kapcsolaton keresztül távvezérelt autó segítségével; beszélgethetnek Pepperrel, a humanoid robottal; valamint kipróbálhatnak egy több szereplő által egyszerre, az 5G technológiának köszönhetően valós időben, VR szemüvegen keresztül játszható játékot.

nemzetiregatta_8

„A Vodafone Magyarország számára kiemelten fontos a balatoni régió, így az utóbbi években folyamatosan fejlesztettük hálózatunkat a térségben. Ennek köszönhetően a tó teljes térségében elérhetővé vált a 4G+ hálózatát, mely így már 53 településen érhető el. A balatoni régió és a Vodafone közös története most tovább folytatódik, hiszen Zalaegerszeg, Budapest és Debrecen után a Nemzeti Regattára is elhoztuk az 5G élményt, a fesztivál látogatói kipróbálhatják az 5G adta lehetőségeket”

– mondta el Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese, az igazgatóság alelnöke.

További Esemény

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés