Connect with us

Hirdetés

technokrata

Tarolt a digitalizáció az idei Siemens Press Award hazai döntőjében

Esemény

Tarolt a digitalizáció az idei Siemens Press Award hazai döntőjében

Tarolt a digitalizáció az idei Siemens Press Award hazai döntőjében

A Siemens regionális sajtóversenyének júniusi döntőjében Vass Enikő, az IT Business munkatársa képviselheti majd hazánkat

A korábbi évekhez hasonlóan a Siemens idén is meghirdette regionális pályázatát, amelyre immár 14 országból, köztük hazánkból is jelentkezhettek az újságírók.

A téma ebben az évben is a digitalizációval és a napjainkban is zajló negyedik ipari forradalommal kapcsolatos volt: a sajtó munkatársai a városok, az ipar és az energetika digitális jövőjével foglalkozó publikációikkal pályázhattak.

2

A szakmai zsűri döntése alapján a hazai forduló fődíját Vass Enikő (IT Business, „Szorgalmas terminátorok veszik el a munkánkat?”) kapta, a két másik dobogós pedig Orosz R. Zoltán (24.hu, „A robotok nem úgy lázadnak majd, hogy lézerpuskákkal pusztítanak el minket”) és Sági Gyöngyi (Digitrendi, „Kibúvók helyett jöjjenek a felokosított gyárak”) lett.

A beérkezett pályázatokat öttagú szakértő zsűri értékelte. A magyar zsűriben Csiki Gergely, a Portfolio.hu lapigazgatója, Molnár László, a TechMonitor szakfolyóirat főszerkesztője, Dr. Magyar Zoltán, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszékének docense, Hanula Zsolt, az Index.hu újságírója és egyben a tavalyi pályázat hazai nyertese, illetve nemzetközi díjazottja, valamint Virágh Adrienn, a Siemens Zrt. kommunikációs igazgatója értékelte a pályamunkákat.

„Örömmel tapasztaltuk, hogy a digitalizáció továbbra is nagy érdeklődésre tart számot, és számos újságíró törekszik arra, hogy bemutassa a legújabb trendeket a nagyközönségnek. Az idei pályázat érdekessége, hogy a dobogósok közé olyan munkák kerültek, amelyek elsősorban a robotok és a mesterséges intelligencia témakörét járják körül. Számos publikáció foglalkozott ezzel a területtel, ami nem is csoda, hiszen napjaink egyik nagy kérdése, hogy milyen hatással lesznek ezek a digitalizációs fejlesztések a mindennapi életünkre. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden pályázónak a részvételt”

– nyilatkozták a zsűri tagjai a hazai díjátadón.

1

A Siemens Press Award regionális pályázatán idén már 13 közép- és délkelet-európai ország, valamint Izrael újságírói vesznek részt. A nemzetközi döntőt június elején, a bécsi Siemens City-ben rendezik. A nemzetközi szakértőkből álló zsűri minden ország győztes pályázatát értékeli és a tizennégy pályaműből kihirdetik a térség három legkiemelkedőbb munkáját.

A nemzetközi döntőben hazánkat az idei első helyezett, Vass Enikő képviseli majd, aki az IT Business újságírójaként a chatbotok jelenlegi és jövőbeni szerepét vizsgálta cikkében. A Siemens Press Award 2019 három nemzetközi nyertese a rangos elismerés mellett fejenként 1000 euró jutalomban is részesül majd.

További Esemény

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés