Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ingyenes konferencia a körforgásos gazdaságról az MTA-n

körforgásos gazdaság konferencia 2022 mmsz

Ipar

Ingyenes konferencia a körforgásos gazdaságról az MTA-n

Ingyenes konferencia a körforgásos gazdaságról az MTA-n

A Magyar Műanyagipari Szövetség (MMSZ) „Az ember alkotta anyag – a XXI. század anyaga” címmel tudományos konferenciát szervez, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek egy rendkívül érdekes és színes világ aktuális trendjeibe. Az online is követhető rendezvényen a téma legnagyobb hazai szakértői szólalnak fel, mint Haltenberger Péter (MOL), Dr. Lukács Pál (Pannon Egyetem), Molnár Attila Dávid (PET Kupa) és Dr. Molnár Kolos (BME).

A konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében, 2022. április 22. 10 és 12 óra között rendezik meg. Az esemény egy tíz évvel ezelőtt indult rendezvénysorozat része, célja pedig a polimerekkel kapcsolatos ismeretterjesztés. A szövetség szakemberei tájékoztatják a döntően középiskolás diákokból álló hallgatóságot az iparág fejlődési irányairól, a társadalom szerepéről a fenntartható fejlődésben, és nem utolsó sorban a műanyag megbecsüléséről, amely az emberiség életminőségének javításában is kulcsszerepet játszik.

Az MMSZ elkötelezett a körforgásos gazdaság megvalósítása mellett

„Tavaly nyáron jelentős strukturális változások történtek a Magyar Műanyagipari Szövetségben, létrejött ugyanis egy munkacsoport, amely a közelmúltban mutatta be az MMSZ körforgásos gazdaság megvalósítására vonatkozó tervezetét. Véleményünk szerint a körforgásos gazdaság megvalósítása összetett folyamat, egyaránt kiemelt szerep jut benne a hulladékgazdálkodásnak, ezen belül a szelektív hulladékgyűjtésnek és a reciklálásnak, az egyszer használatos műanyagok (SUP) betiltásának, valamint a biológiailag lebomló műanyagok használatának”

– mondja Hajdárné Molnár Katalin Elvira, az MMSZ elnöke, a PEMÜ Zrt. Elnök-vezérigazgatója.

„Elengedhetetlennek tartom, hogy minél alaposabban határozzuk meg a műanyagok szerepét, hogy ezzel összhangban minél észszerűbben használjuk a sokat támadott, valójában igen hasznos anyagot, és mind a szakmai, mind a civil lakosság felé higgadt válaszokat fogalmazzunk meg. Ugyanis ez a záloga annak, hogy a körforgásos gazdaság ne csak hangzatos szlogen, hanem iparágakon átívelő gazdasági modell lehessen”

– teszi hozzá az MMSZ elnöke.

A körforgásos gazdaság legnagyobb hazai szakértői adnak elő

A konferencia programja is ezekhez a célkitűzésekhez igazodik, így többek között előadást tart Haltenberger Péter (a MOL képviseletében), Dr. Lukács Pál, a Pannon Egyetem Körforgásos Gazdasági Fenntarthatósági Kompetencia Központ szakmai projektvezetője, Molnár Attila Dávid, a Tiszai PET Kupa alapítója, rendező, tudományos filmszerkesztő és Dr. Molnár Kolos, a BME Polimertechnika Tanszékének egyetemi docense.

A részvétel ingyenes a Magyar Műanyagipari Szövetség rendezvényére, csak regisztrálni kell

A rendezvény ingyenes, a helyszín befogadóképessége korlátozott, ezért a szervezők élnek a „live-stream” lehetőségével, így azok, akik nem személyesen vesznek részt a programon, egy gyors regisztrációt követően online követhetik az előadásokat.

További Ipar

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés