Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egyesül az Oppo és a OnePlus

oppo

E-gazdaság

Egyesül az Oppo és a OnePlus

Egyesül az Oppo és a OnePlus

Aki kicsit is jártasabb a mobilos világban, az eddig is tudhatta, hogy a OnePlus és az Oppo testvérvállalatok, ugyanahhoz az anyacéghez tartoznak, de sokáig viszonylagos függetlenségben működtek.

Most azonban ez megváltozik, sokkal szorosabbra fűzi a viszonyát a két márka.

Egyébként egy elég nagy családról van szó, az Oppo és a OnePlus mellett többek között a Vivo, a Realme és az IQOO is a BBK Electronics nevű óriáscég alá tartozik, így összességében már a Samsunggal vetekszik a piaci részesedésük. A két előbbi vállalat kapcsolata azonban már a kezdetektől szorosabb volt, hiszen anno az Oppóból kilépő Pete Lau és Carl Pei alapították meg a OnePlust, és sokszor lehetett hasonlóságokat felfedezni a két vállalat készülékei között, tehát valamennyire megosztották egymással a fejlesztéseket.

Nagyjából fél éve megindult egyfajta további közeledés, januárban bejelentették ugyanis, hogy a két vállalat kutatásfejlesztési részlege egyesül, tehát már hivatalosan is közösen készülnek az új technológiákkal. Most pedig megint egy nagy lépést tettek az integráció felé, a OnePlus fórumán ugyanis közölték, hogy más területeket is összevonnak a hatékonyság érdekében, vagyis gyakorlatilag egyesül a két vállalat.

A márkák azonban továbbra is megmaradnak, lesznek külön Oppo és OnePlus telefonok, de talán valahogy úgy lehet majd elképzelni ezeket, mint a Xiaomi és a Redmi működését, vagy éppen korábban a Huawei és a Honor kapcsolatát. Ami remek hír a OnePlus rajongóknak, hogy megmarad a vállalat saját rendszere, az OxygenOS, amit sokan szeretnek és az egyik legjobb androidos felületnek tartanak. Kínában már kicsit más a helyzet, az ottani OnePlus mobilokon korábban HydrogenOS futott, de ezt már a OnePlus 9 modelleknél leváltották az Oppo-féle ColorOS-re. A nemzetközi vásárókat azonban ez utóbbi nem érinti.

Szintén kapcsolódó hír, hogy az Oppo hamarosan betör Magyarországra is, megindul a hivatalos forgalmazás, ennek a részletei a következő hetekben kiderülnek.

Forrás: napidroid.hu

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés