Connect with us

Hirdetés

technokrata

Meglehetősen pontosan fizetnek a magyarok!

E-gazdaság

Meglehetősen pontosan fizetnek a magyarok!

Meglehetősen pontosan fizetnek a magyarok!

Tavalyhoz képest enyhén javult a fizetési morál a magyarországi vállalati- és lakossági ügyfelek esetén egyaránt

A számlák 77%-át fizetik pontosan a magyarországi ügyfelek, ami 2 százalékponttal több, mint tavaly – derült ki az EOS Csoport 2017-es fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából. Magyarország idén ötödik alkalommal vett részt a kutatásban, amelyet Európa egyik vezető kintlévőség-kezelő vállalata a TNS Infratest piackutató intézettel közösen végzett. A kutatásban 16 ország, mintegy 3400 döntéshozóját kérdezték meg a vállalati- és magánszemély ügyfelek fizetési szokásairól. Az eredmények alapján elmondható, hogy a magyarországi ügyfelek fizetési pontosságában és hajlandóságában idén egyaránt pozitív tendencia érzékelhető.

Nem látszik lényeges változás viszont a fizetési határidők tekintetében. 2017-ben, a magyarországi vállalatok átlagosan 38 napos fizetési határidővel számláztak, csakúgy, mint egy évvel korábban. A magánügyfelek számára kiállított számlák átlagos fizetési határideje 29 nap, ami 12 nappal marad el az üzleti ügyfelek számára kiállított számlákétól (41 nap). Ezzel a Kelet-Európai átlaggal közel megegyező határidők láthatóak (37 nap).

Javult a fizetési fegyelem Magyarországon, ugyanis míg 2016-ban a számlák 21%-át fizették késedelmesen, idén 19% volt az arány, ami 2 százalékponttal jobb, mint a kelet-európai átlag (21%).

A behajthatatlan követelések aránya is javulást mutat, a Magyarországon kiállított számlák 4%-át nem fizetik ki egyáltalán, ami egy százalékpont javulást jelent 2016-hoz képest.

A nemfizetésnek és a késedelmes teljesítésnek hasonló okai vannak a magánszemélyek és a vállalatok esetében. A vállalati szektor megkérdezett szereplői a késedelmes fizetések és nemfizetések okaként leginkább a saját ügyfeleik nemfizetését (56%), a likviditás hiányát (50%), illetve a szándékos nemfizetést (28%) említették; míg a magánszemélyek az eladósodottságra (47%) és a feledékenységre (47%) hivatkoznak leggyakrabban, addig 39%-uk szándékosan késik vagy nem fizet. Thummerer Péter, az EOS Faktor Zrt. és az EOS KSI Kft. ügyvezető igazgatója szerint:

„Az idei kutatásból láthatjuk, hogy jelentős a szándékosan nem fizető adósok száma mind a vállalati, mind a magánszemélyek számára értékesítő szektorokban. Az ilyen adósságok behajtása a vállalatok belső követeléskezelő módszereivel és lehetőségeivel kevésbé hatékony, így ilyen esetekben sokat segíthet egy külső, professzionális kintlévőség-kezelő partner bevonása. Külső partnerrel egyébként a megkérdezett vállalatok 48%-a növeli sikerességét Magyarországon”

– mondta el a szakember.

Az eredmények alapján elmondható, hogy az Európai vállalatok 77%-a, míg a magyarországi vállalatok 76%-a nem számít további javulásra a fizetési fegyelem terén.

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés