Connect with us
Hirdetés

technokrata

Az Apple kezébe kerülhet a McLaren?

E-gazdaság

Az Apple kezébe kerülhet a McLaren?

Pénzük az lenne rá.

Elképzelhető, hogy hamarosan az Apple tulajdonába kerül a neves sportkocsigyártó a McLaren, ugyanis a The New York Times és a Financial Times forrásai is ilyen információkról számoltak be. Állítólag már hónapok óta zajlanak a tárgyalások a két fél között.

a_mclaren_p1_3_medium

Az informátorok szerint kétféle megoldás képzelhető el, az egyik szerint hosszútávú partnerséget köt a két vállalat, ennek részeként pedig stratégia részesedést vásárolnak a brit cégben, a másik szerint pedig teljesen felvásárolják azt. Ez utóbbi aligha lenne megterhelő az Apple számára, hiszen a McLaren jelenlegi piaci értéke körülbelül 1-1,5 milliárd dollár, erre pedig bőven futja a 230 milliárd dolláros készpénztartalékból.

Természetesen nem arról van szó, hogy az Apple a jövőben méregdrága szupersportkocsikat gyártana, sokkal inkább a szénszálas technológiákban szerzett tudásra van szüksége a kaliforniai vállalatnak. A McLaren ugyanis élen jár ezekben a fejlesztésekben, a szénszálat nagy arányban használó járművek pedig könnyebbek, biztonságosabbak és energiahatékonyabbak is a “hagyományos” társaiknál.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/2016/09/22/az-apple-kezebe-kerulhet-a-mclaren/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés