Connect with us

technokrata

Átadták az első hazai Ronald McDonald Családközpontot Debrecenben

Ronald McDonald Családközpont Debrecen

Büszkeség

Átadták az első hazai Ronald McDonald Családközpontot Debrecenben

Átadták az első hazai Ronald McDonald Családközpontot Debrecenben

A kórházi kezelés alatt álló gyermekeknek és családjuknak biztosít pihentető környezetet a Gyermekklinika korábban kihasználatlan padlástere

A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány által a klinika szakembereinek bevonásával megtervezett és megépített otthonos közösségi tér április végétől várja a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának kis betegeit és családtagjait. A kórház használaton kívüli padlásából, összesen 120 millió forintos beruházással kialakított Ronald McDonald Családközpont nappalival, konyhával, étkezővel, fürdővel és játszókuckókkal is segíti a gyermekeket és kísérőiket az elhúzódó kezelések közötti kikapcsolódásban.

A gyermekgyógyászatban dolgozó szakemberek kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy a gyógyulásban meghatározó szerepet játszik a támogató környezet, a családtagok közelsége és a pihenés, a feltöltődés lehetősége. A Magyarországon már két Ronald Házat – orvosi beutalóval térítésmentesen igénybe vehető apartmanokat – működtető Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány új közösségi tere pontosan ennek a lehetőségét teremti meg a debreceni Gyermekgyógyászati Klinika tetőterében.

„A betegellátásban dolgozó Kollégáink eddig is sokat tettek azért, hogy a nálunk gyógyuló gyermekek ne egy ijesztő helynek lássák a klinikát, hanem érezzék, hogy egy támogató, barátságos környezetbe érkeztek. A Ronald McDonald Családközpont ebben a munkában jelent számunkra egy további jelentős előrelépést”

mondta el a megnyitón Prof. Dr. Szabó Zoltán, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnöke.

A 170 négyzetméteres, korábban kihasználatlan padlástérben több éves tervezés után 2021. őszén kezdődtek meg a munkálatok. A teljes statikai, víz-gáz, fűtés, villamos és építészeti kivitelezésen felül nemcsak egy teljesen új enteriőrt alakítottak ki, de az akadálymentesítés részeként az épület liftjét is egy szinttel feljebb vitték, közvetlenül a padlástérig.

„A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány 28 éve segíti a krónikus betegségben szenvedő kisgyermekek családjait. Budapesten és Miskolcon a kórházak mellett felépített Ronald Házakkal, Pécsett a Gyermekklinikán kialakított Ronald szobákkal és mostantól, Magyarországon elsőként, egy Családközponttal Debrecenben. Az új beruházással a célunk az volt, hogy a kórházi kezelések között, egy otthonos és pihentető környezetet biztosítsunk a családoknak a közös felfrissülésre, a sokszor stresszes mindennapokból való kikapcsolódásra”

nyilatkozta Dr. Ablonczy László, a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány szakmai vezetője, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet Gyermekszív Központjának a vezetője.

A debreceni családközpont a 268. a világon, az elsőt 1992-ben nyitották meg Kansas City-ben. A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Magyarországon az elmúlt 28 évben 13 ezer családot szállásolt el térítésmentesen a kórházak közelében, a gyermekek elhúzódó kórházi kezelésének idejére. Az új Ronald McDonald Családközpont a hazai McDonald’s éttermek vendégei, az étteremlánc üzemeltetői, valamint további cégek, szervezetek és magánszemélyek adományaiból valósulhatott meg – nekik az Alapítvány a helyszínen kihelyezett emléktáblán mond köszönetet.

A Családközpontban napközben az Alapítvány munkatársai állnak a családok rendelkezésére, a létesítmény fenntartásáról az Alapítvány és a kórház közösen gondoskodnak majd.

„Az első tervek megszületése óta támogatjuk az Alapítvány és a Klinika közös munkáját, mint minden az egészségügy fejlesztésére irányuló helyi beruházást. Biztos vagyok benne, hogy a Ronald McDonald Családközpont jelentősen hozzájárul majd ahhoz, hogy a városunkban gyógyuló kisgyermekek könnyebben és gyorsabban legyenek túl a kezeléseken és minél hamarabb egészségesen térhessenek haza”

– tette hozzá Papp László, Debrecen polgármestere.


További híreket talál a Technokrata.hu oldalon! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon is!

További Büszkeség

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu