Connect with us
Hirdetés

technokrata

Kiábrándítóak az érintőkijlezős mobilok

Kütyük

Kiábrándítóak az érintőkijlezős mobilok

Az érintőkijelző a jelek szerint önmagában véve még abszolút nem jelent garanciát a sikerre.

A Canalys piackutató cég egyik legfrissebb felméréséből fény derül arra, hogy bár a gyártók mostanság igen csak nyomják az érintőkijelzős újdonságokat, a felhasználók korántsem elégedettek ezekkel a telefonokkal.

A tanulmány készítői több mint 3000 európai mobilost kérdeztek meg a témakörrel kapcsolatban, és végül kiderült, hogy a jelenleg érintésérzékeny kijelzővel ellátott mobilt használóknak kevesebb mint a fele, egész pontosan 47 százaléka tervezi azt, hogy a következő telefonja hasonló felhasználói felülettel fog rendelkezni. Arra sajnos nem tér ki a jelentés, hogy a felhasználók magával az érintőkijelzős kezelhetőséggel nem tudnak megbékélni, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a gyártók nem túl felhasználóbarát grafikus interfészt tesznek a telefonokra.

#img1#

Érdekesség, hogy a jelenleg HTC, illetve Apple tapimobilokat használók között találhatók a leginkább elégedett felhasználók, akik a következő körben nagy valószínűséggel ugyanilyen márkájú, illetve ugyancsak érintőkijelzős telefont szándékoznak majd vásárolni. A relatíve kisebb gyártók tehát a gyakorlatban sikeresen tudják alkalmazni az érintőkijelzős megoldásokat, az olyan nagy és neves mobilcégek, mint például a Nokia, vagy a Sony Ericsson viszont egyelőre elég gyengén teljesít ezen a frontvonalon.

A rezisztív technológiájú régebbi kijelzők szép lassú eltűnésével és a kapacitív panelek térnyerésével idővel talán változni fog a helyzet, és az átlagfelhasználók is megszeretik majd az érintésérzékeny telefonokat.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/kiabranditoak-az-erintokijlezos-mobilok/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés