Kütyük
Olyat tud a Google, amit az Apple nem!
Régóta szenved már Steve Jobs cége azzal a problémával, amire a Google szinte mellényzsebből húzta elő a megoldást.
Többször írtunk már arról a furcsa jelenségről, miszerint nem lehet fehér színű iPhone-t kapni, már ami a készülék negyedik generációját illeti. Több pletyka is napvilágot látott, mi ennek az oka (ezekről bővebben itt és itt), még az év elején szokásos hardvertemető cikkünkben is helyet kapott a jelenség (kétes dicsőség, de a tízes lista élén végzett). Egy, a napokban kiszivárgott kép szerint azonban úgy tűnik, hogy csak az Apple szerencsétlenkedik a fehér színnel…

forrás: Bestboyz
A Google legújabb, második generációs Nexus S telefonja – melyet valójában a Samsung gyárt a keresőóriás számára, saját, Galaxy S készüléke alapján – ugyanis fehér. Félig. Az új készülék hátlapját sikerült steril színűre festeni, így hamarosan már nem csak teljesen feketében lesznek megvásárolhatók a Google okostelefonjai (jelenleg csak ebben a színben kaphatók). Pontos megjelenési időpont azonban egyelőre nem ismert.
És hogy mikor találkozhatunk végre fehér iPhone-nal? Nos, legutolsó értesüléseink szerint tavasz előtt nem várható ilyen modell hivatalos megjelenése, az Apple rajongóknak addig mindenképpen várniuk kell, ha a fekete változattól idegenkednek.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/01/26/olyat-tud-a-google-amit-az-apple-nem/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





