Smart home
4000 letartóztatás kalózszoftverért
Hiába, már Kína sem a régi.
Nagyszabású akcióba kezdtek a rizs hazájában pár hónapja. November óta zajlik az a kalózellenes „hadművelet”, melynek során a helyi hatóságok olyanokat kutatnak fel és tartóztatnak le, akik megsértik a szerzői jogokat. Az elmúlt két és fél hónap során mintegy 4 ezer embert tartóztattak már le – a kormányzat pedig nem hogy alábbhagyna a vétkesek utáni hajszával, hanem most lendül csak be igazán.
Mindezt Gao Feng, a Közbiztonsági Minisztérium gazdasági bűnügyeket vizsgáló irodájának helyettes igazgatója hivatalosan is elismerte nemrég egy újságíróknak tartott konferencián. Elmondása szerint irodája hathónapos kampányba kezdett a szerzői jogi sértések elleni harcban, és eddig már több mint 2 ezer ügyet indítottak el. „Egyrészt a számok demonstrálják a szerzői jogi bűncselekmények letörésére irányuló erőfeszítéseink eddigi eredményeit, másrészről azonban azt jelzik, hogy továbbra is gyakori és sokrétű jelenségről van szó. Ezért keményebb büntetéseket fogunk alkalmazni.” – nyilatkozta az elrettentés erejében hívő igazgató-helyettes.

Megsemmisítésre váró másolt filmek és örzőik egy pekingi gimnáziumban (2011. január 10.)
Nem is kérdés, hogy bőven akad tennivaló Kínában, hiszen az ország közismerten a kalóztermékek Mekkájának számít. Szinte mindenféle árut hamisítanak a távol-keleti államban, így többek között jogdíjfizetés nélkül terjesztenek filmeket, zenéket, szoftvereket és más, szerzői jogi oltalom alá eső digitális tartalmakat. A szerzői jogok nemzetközi védelmével foglalkozó International Intellectual Property Alliance megállapítása szerint 2009-ben a szerzői jogok kínai megsértése 3,5 milliárd dolláros kárt okozott az USA-nak.
Úgy tűnik, hogy az amerikaiak folyamatos nyomása végül célba ért Kínában.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2011/01/14/4000-letartoztatas-kalozszoftverert/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





