Smart home
Visszanéz a tévé
Miközben a Sony legújabb televízióját nézzük, a készülék minket figyel.
Új folyadékkristályos tévéket jelentett be a japán vállalat, amik két szempontból is kiemelkednek a mezőnyből. Alacsony fogyasztással rendelkeznek (legalábbis a korábbi modellekhez képest), amit egyrészt a Sony nemrég kifejlesztett fluoreszcens háttérvilágításának köszönhetnek. A V5 elnevezést kapott Bravia modellek azonban egy másik fontos képességgel is el vannak látva: meg tudják figyelni a tévénézőket.

Egy kis, rejtett szenzor révén szerez „tudomást” a készülék arról, hogy ülnek-e előtte. Mert nem arról van szó, hogy képeket közvetítene egy titkos központba egy beépített kamera révén. Hanem arról, hogy a tévékészülék előtt valóban van-e valaki, azaz nézik-e a képernyőt, vagy sem. Ha a masina úgy érzékeli, hogy feleslegesen megy, akkor automatikusan kikapcsolja magát, amivel energiát takarít meg, illetve megnöveli életciklusát. Persze nem azonnal dönt a leállás mellett: fél órás időkapcsoló van benne.
A Sony tavaly megjelent, Bravia sorozatba tartozó 40 és 46 colos képátlójú televíziói 217 és 263 wattot fogyasztanak. Ezzel szemben a fent ismertetett példányok 129 és 153 wattnyi energiát igényelne működésükhöz, vagyis jelentős fogyókúrára lettek fogva, már ami a fogyasztást illeti. Ennek persze el is kérik az árát: a Japánban felbukkant első modellek 2300 és 3100 dollárért várják leendő gazdáikat (értelemszerűen a 40 colos modell az olcsóbb).
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2009/01/21/visszanez-a-teve/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





