Connect with us
Hirdetés

technokrata

Jönnek a rekord olcsó mobiltelefonok!?

Kütyük

Jönnek a rekord olcsó mobiltelefonok!?

Egy most megjelent tanulmány szerint hamarosan megjelennek majd a piacon az első 25 dolláros, rendkívül olcsó mobiltelefonok.

A texasi székhelyű Portelligent piackutató cég által készített felmérés szerint 2 éven belül mindenképp, de adott esetben akár már 1 éven belül is felbukkanhatnak az első olyan mobil készülékek, melyek előállítása költsége nem haladja meg a 25 dollárt, vagy az 5.000 forintot.

A megkérdezett szakemberek 80 százaléka úgy véli, hogy ezek az abszolút low-end kategóriás telefonok 2 éven belül mindenképpen meg fognak jelenni, 51 százalékuk szerint pedig ehhez 1 év, vagy tán még ennyi idő sem szükséges. Az említett 25 dollár egyébként az elektronikai és mechanikai alkatrészek árán kívül magába foglalja többek közt az akkumulátor, a szoftverek, az összeszerelés, valamint a tesztelés költségeit is.

Szakértők szerint a közeljövőben a legnagyobb megtakarítást a nyomtatott áramkörök, a passzív elemek, az alapsávú mikrochipek, valamint a készülékházak kapcsán lehet elérni, ezzel szemben a kijelző panelek, a rádió modulok, a memóriachipek és a szoftverek területén igen csak nehéz lesz tovább faragni a költségeket.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/06/03/jonnek-a-rekord-olcso-mobiltelefonok/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés