A gyógyszermaradványok a szennyvízen keresztül jutnak a felszíni vizekbe – a hagyományos szennyvíztisztítás ugyanis nem ezeknek az anyagoknak az eltávolítására épült. Az EU új irányelve ezért 2033-tól szakaszosan kötelezővé teszi a mikroszennyezők minimum 80 százalékos eltávolítását.

Erre az egyik legkiforrottabb eszköz az ózonos kezelés, amely elektromos árammal előállított ózonnal bontja le ezeket a molekulákat – vegyszerek nélkül.

A gyógyszermaradványok vízbe kerülése rendszeresen felbukkanó téma, és a közbeszédben többnyire a csapvízzel kapcsolatban merül fel. A hazai mérési eredmények azonban egyértelműek: a magyar ivóvízben nem mutatható ki gyógyszermaradvány – ivóvizünk 95 százaléka ugyanis felszín alatti vizekből származik, a Duna menti parti szűrésű vízbázisoknál pedig a több tízméteres homok- és kavicsréteg végzi el a szűrést.

Egy feladat, amire a régi technológiák nem készültek

Ez azonban nem jelentheti azt, hogy nyugodtan hátradőlhetünk: a felszíni vizekben végzett vizsgálatok több gyógyszerhatóanyagot is kimutattak, 1–200 nanogramm/liter koncentrációban.

„A magyar vízszolgáltatók kiváló minőségű ivóvizet biztosítanak, és ezt a mérések is alátámasztják. Csakhogy a gyógyszermaradványok problémája a másik oldalon, a szennyvíz oldalán is jelentkezik. Ez ma az ivóvíz szempontjából még nem jelent problémát, de fontos, hogy a felszíni vizeinkbe is minél kevesebb ilyen anyag kerüljön”

– mutat rá Gampel Tamás, a világ egyik vezető víztechnológiai vállalata, a Magyarországon is számos vízművel és vízügyi igazgatósággal együtt dolgozó Xylem értékesítési vezetője.

Hogy mi a probléma forrása?

„A szervezetbe juttatott gyógyszerhatóanyagok egy része változatlan formában távozik testünkből, majd a csatornahálózaton keresztül eljut a szennyvíztisztítóba

– magyarázza a szakember.

– A jelenleg alkalmazott mechanikai és biológiai eljárások a szerves anyagok, a foszfor és a nitrogén eltávolítására lettek kifejlesztve, és ezt kiválóan el is látják, a gyógyszermolekulák, hormonok és egyéb mikroszennyezők azonban jórészt átjutnak rajtuk. Nem üzemeltetési hiányosságról van tehát szó, hanem arról, hogy ezek a telepek évtizedekkel ezelőtt, más követelmények mentén épültek.”

2033-tól nem opcionális a gyógyszermaradványok kiszűrése

Az Európai Bizottság becslése szerint a városi szennyvízben található mikroszennyezők  90 százaléka gyógyszer- és kozmetikai maradvány. Ez az arány magyarázza, hogy miért vezetett be szigorú szabályozást az EU ezen a területen: a 2025 januárjában hatályba lépett új uniós szennyvízirányelv (2024/3019) bevezette a negyedleges tisztítás fogalmát, ami a mikroszennyezők célzott eltávolítását jelenti, legalább 80 százalékos hatásfokkal.

„Az irányelv olyan feladatot ad a szektornak, amilyennel korábban nem kellett szembenéznie. Mostantól olyan anyagokat kell kiszűrniük, amelyek nanogrammos nagyságrendben vannak jelen. Ez más technológiát igényel”

– mondja Gampel Tamás.

A szabályok szigorúak: a legalább 150 ezer lakost kiszolgáló szennyvíztisztítók 20 százalékának 2033 végéig, 60 százalékának 2039-ig, mindegyiküknek pedig 2045-ig kell megfelelnie. A 10 ezer és 150 ezer közötti telepekre akkor vonatkozik ugyanez a kötelezettség, ha érzékeny területre – például ivóvízbázis közelébe vagy fürdővíz mellé – vezetik ki a tisztított vizet. Az irányelv a költségek viselését is rendezi: a szennyező fizet elve alapján a gyógyszer- és kozmetikai gyártóknak kell állniuk a többlettisztítás költségeinek legalább 80 százalékát.

Az ózon: vegyszer, amit nem kell szállítani

A negyedleges tisztítás egyik legkiforrottabb megoldása az ózonos kezelés. Az ózon rendkívül erős oxidálószer, amely a bonyolult szerves molekulákat – így a gyógyszerhatóanyagokat – lebontja. A németországi Schweinfurt szennyvíztisztítóján működő rendszerben az ózonozás az uniós irányelv által meghatározott indikátoranyagok több mint 80 százalékát eltávolítja, miközben a baktériumok és vírusok több mint 99 százalékát is inaktiválja.

A technológia egyik sajátossága, hogy nem igényel vegyszerbeszerzést és -szállítást: az ózont helyben állítják elő a levegő oxigénjéből, elektromos árammal. Nincs vegyszertároló, nincs kockázatos anyagmozgatás, és mivel az ózon gyorsan elbomlik, nem marad tartósan a vízben. Az ózonozás után jellemzően biológiailag aktivált szénszűrés következik, amely lebontja a bomlástermékeket, és megköti a maradék mikroszennyezőket.

„Az ózon abban különbözik a hagyományos vegyszeres eljárásoktól, hogy nem viszünk be idegen anyagot a rendszerbe – helyben, áramból állítjuk elő, elvégzi a munkát, majd elbomlik. Ugyanez a technológia egyébként az ivóvízkezelésben is terjedőben van, a fővárosi vízellátásban is szerepet kapott. Ami  változik, az a felhasználás célja: eddig  fertőtlenítettünk vele, mostantól mikroszennyezőket is bontunk”

– fejti ki a Xylem szakértője.

A tíz év nem hosszú idő

Bár a végső határidő 2045, az első mérföldkő 2033 – ami egy szennyvíztisztító beruházási ciklusához mérve nem távoli időpont. A tervezés, engedélyezés és kivitelezés együtt több évet vesz igénybe, a technológia kiválasztásához pedig előzetes mérésekre van szükség: tudni kell, milyen mikroszennyezők, milyen koncentrációban jelennek meg az adott telepen.

„A kihívás adott, de a technológiai válasz is – a feladat most a megfelelő felkészülés, hogy időben meg tudjunk felelni az előírásoknak”

– mondja Gampel Tamás.

További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!