Kütyük
Sógoréknál beindult az első UMTS szolgáltatás
Miután a Telekom Austria AG mobiltelefonos leányvállalata, a Mobilkom Austria tavaly szeptember végén technikailag üzembehelyezte harmadik generációs (UMTS) hálózatát, a napokban beindította ezen új hálózatra épülő első kereskedelmi szolgáltatásait.
Az ország vezető mobiltelefonos szolgáltatója az első harmadik generációs mobil készülékeket politikai és gazdasági vezetőknek adta át kipróbálásra.
A Mobilkom Austria kínálatában a Siemens U10 típusjelzésű készüléke lesz az első harmadik generációs mobiltelefon, mely április 25-től lesz kapható, még pedig 799 eurós áron. A szolgáltató munkatársai elmondták, hogy a Siemens vadonatúj készülékét interneten keresztül akár már most meg lehet rendelni, valamint utaltak arra, hogy a nyár folyamán számos új harmadik generációs mobillal fog bővülni a cég termékskálája.
A Mobilkom Austria harmadik generációs hálózata Ericsson és Nortel gyártmányú infrastrukturális megoldásokra épül. A cég előfizetőinek a legújabb technológiák lehetővé teszik az akár 384 Kb/s-os sebességű adatletöltési sebességet is, ami közel tízszerese annak a sebességnek, amit a széles körben elterjedt GPRS technológia nyújtani képes. A hálózat tavaly szeptemberi technikai átadása óta a Mobilkom Austria mintegy negyvenkét százalékosra növelte az ország 3G lefedettségét, és ez a lefedettség a jövőben természetesen tovább fog növekedni. A szolgáltató az elmúlt hónapokban közel ezer UMTS bázis állomást helyezett üzembe, ami mintegy 72 millió euróba került.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/04/16/sogoreknal-beindult-az-elso-umts-szolgaltatas/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





