Kütyük
Túl sok az Internetről másolt dolgozat
A diákok hajlamosak az Internet jelentette előnyöket lustaságból, kényelemből, vagy a felkészültség hiányából adódó okok miatt szemtelenül kihasználni. Éppen ezért új szolgáltatást indított az egyik felsőoktatási intézmény…
Az Egyesült Királyság területén fokozottan jelentkezik ez a probléma, mikoris a hallgatók számára kiadott írásbeli feladat megoldásának egy részét az Internetről való egyszerű másolással ˝oldják meg˝. Ám az oktatóknak már nincsen kellő kapacitásuk ezeknek utánajárni, így gyakran rejtve maradnak az ilyen esetek – főleg, amikor csak bizonyos részeket emel át a diák, forrásmegjelölés nélkül.
Ezen a helyzeten kíván javítani (a hallgatók szempontjából bizonyára rontani) a Northumbria Egyetem új szolgáltatása, mely a tanárok munkáját segíti. Az oktatók ugyanis beküldhetik – Interneten keresztül – a vitásnak ítélt házidolgozatokat, majd pár órán belül visszakapják azt, kielemezve. Ennek révén eldönthető, hogy az iromány mekkora része készült saját fejből, s mennyit másolt a diák a Webről – ráadásul az is a tanárok munkáját segíti, hogy egyúttal a forrássite-ok URL-jét is mellékelik az értékeléshez.
A kaliforniai székhelyű iParadigms fejlesztette szoftvert nem csak Nagy-Britanniában használják, több USA-beli egyetem is alkalmazza – egész jó hatásfokkal. Természetesen az angolok számára sincs ingyen a rendszer, segítségével azonban nagy biztonsággal kiszűrhetők a ˝lopott˝ irományok.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/01/10/tul-sok-az-internetrol-masolt-dolgozat/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





