Kütyük
Megroppant a jég? A RIAA elismerte, lehetetlen megállítani a file-másolókat
Az amerikai szervezet elnöke egy interjúban elismerte, az illegálisan zenét letöltőket nem igazán lehet megállítani jogi eszközökkel.
A Recording Industry Association of America nevű, a szerzői jogok betartásáért küzdő szervezet elnöke, Cary Sherman egy interjúban közölte, hogy bármekkora erőfeszítéseket tesznek az illegális másolás ellen, a Világháló nagy, s mindig lesz olyan szeglete, ahonnan le lehet tölteni zenéket. Kifejtette, hogy hiába a sok pereskedés, a zeneipar egyre kevésbé bízik abban, hogy ezúton megoldást lehetne találni a (kiadók szemszögéből mindenképpen) problémára.
Sherman közölte azt is, hogy ettől függetlenül nem adják fel céljukat, s továbbra is azon lesznek, hogy a legnagyobb cserélőket megszorongassák, ha lehet, be is zárják. Emellett igyekeznek felhívni a főiskolák, munkahelyek vezetését, hogy az illegális le- és feltöltés sokat foglal le a sávszélességből és indokolatlanul leterheli a hálózatot. A másik alternatíva, hogy a felhasználókat rávegyék, online is fizessenek a zenéért – ehhez azonban olyan feltételeket kell létrehozni, hogy az alternatívát jelenthessen az ingyenes file-cserélőkkel szemben.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/01/10/megroppant-a-jeg-a-riaa-elismerte-lehetetlen-megallitani-a-file-masolokat/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





