Kütyük
Megjelent az új iphone
Szándékosan írtam kisbetűkkel, ugyanis ez a neve a brazil készüléknek. Természetesen nem az Apple gyártja.
Megjelent Brazíliában a 3.7 hüvelykes Gradiente iphone Neo One nevű oksotelefon, mely nagyjából annyi kötődéssel bír az Apple készülékével, hogy a nevében benne van az, hogy iphone. Már az is bátorság, hogy lemerték írni, de valószínűleg a brazilok nagyban tesznek rá, hogy a Cupertino-i Apple jogászai mit gondolnak erről, ugyanis ők voltak az elsők. Az iphone nevet még 2000-ben védették le, jóval Steve Jobs okostelefonja előtt, így amikor az első iPhone bejött az országba, volt is belőle balhé rendesen. Az Apple pedig nem tehetett semmit se.
A brazil iphone 599 reálba kerül, ami 62 ezer forintnak felel meg, és ezért a pénzért egy Dual SIM-es készüléket kapunk. Valamilyen oknál fogva az iphone-on az ósdi Android 2.3.4 Gingerbread fut. Ja nem, a processzora az, ami nagyon lehúzza, ugyanis csak 700 MHz-es. A kijelzője, bár 3.7 hüvelykes, mindössze 320×480-as felbontással bír, tárhelye 2 GB, de legalább bővíthető. Van benne WiFi, 3G, 5 megapixeles elsődleges és 0.3 megapixeles másodlagos kamera.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2012/12/19/megjelent-az-uj-iphone/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






