Connect with us

technokrata

Nyári László, ConCorde – családi vállalkozás 25 éve a magyar távközlésben

ConCordeKiemelt

Portré

Nyári László, ConCorde – családi vállalkozás 25 éve a magyar távközlésben

A ConCorde Elektronik Kft. nem egy egynyaras cég, hosszú évtizedek óta van jelen a magyar piacon. Alig találni magyar háztartást, ahol legalább egy termékük ne lenne jelen, legyen szó vezetékes telefonról, mobiltelefonról, táblagépről, GPS-ről vagy zenelejátszókról. A mindig megújulni képes magyar világcégnél kutattuk a siker titkát és próbáltunk ellesni műhelytitkokat.

Némi kellemes kerékpározás után jutottam el a ConCorde telephelyére, a Kelenföldi utca elején. A forró nyári napsütésben kifejezetten kellemes, klimatizált főhadiszálláson már vártak, szinte már meg sem lepődtem, hogy a csapat minden tagja velem egykorú, vagy fiatalabb. Beleértve a főnökséget is. Hamar letegeződtünk, majd a tárgyalóban kezdtem faggatni Nyári Lászlót.

Technokrata (a továbbiakban: T): Mit takar a ConCorde márkanév, mikor alakult a cég?

Nyári László (a továbbiakban: Ny): A céget édesapám alapította 1989-ben, teljesen magyar tulajdonú. Lassan 25 éve vagyunk jelen a magyar piacon, jelenleg testvéremmel vezetjük. Számos nagy tender győzteseként, nagy számú készülékkel vagyunk jelen az emberek mindennapjaiban, korábban vezetékes telefonjainkról voltunk ismertek, de próbáljuk bővíteni a termékkörünket, válaszolva a vevők igényeire.

T: Miért lett ConCorde a cég neve? Van köze az ismert repülőhöz?

Ny: Nincs. A ConCorde a latin concordia szóból származik, jelentése egyetértés, egyezés, harmónia. Ezt képviseljük, erre törekszünk.

ConCorde001

T: Mennyiben más a ConCorde, mint a magyar piacon tevékenykedő többi hasonló cég?

Ny: Elsősorban abban, hogy nagy múltú, hagyományokkal rendelkező vállalkozás vagyunk, kiterjedt ügyfélkörrel és széles termékskálával. Amellett, hogy negyed évszázada létezünk, ennél sokkal tovább szeretnénk még és ennek érdekében meg is teszünk mindent. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha a vevőink elégedettek a termékeinkkel és a szolgáltatásainkkal és egy kivívott bizalom alapján visszatérnek hozzánk. Ezért aztán nagyon ügyelünk arra, hogy a vevőinket, üzleti partnereinket ne érje csalódás.

T: Milyen elvek alapján történik a forgalmazandó termékek kiválasztása, milyen folyamatok előzik meg a boltokba kerülést?

Ny: Nagyon hosszú és körültekintő folyamat után döntünk csak. A legfontosabb talán az, hogy a gyártókkal nagyon jó kapcsolatot ápolunk, a legújabb termékeiket már nagyon korán bemutatják nekünk. Folyamatosan kinn vagyunk Kínában – úgy is mondhatnám, hogy többet vagyunk kinn, mint idehaza -, emellett nagyon erős tesztek előzik meg a döntést. Amikor egy termék mellett döntünk, további hazai tesztek, szétszerelések és felhasználói végtesztek következnek, ahol működés közben, erős nyúzásnak vetik alá tesztereink a termékeket. Itt a hardveres és a szoftveres hibáknak elő kell jönniük. Csak ha minden rendben, akkor kerülhet a termék a polcokra.

T: Hol találhatóak meg a ConCorde termékek, hogyan tudjuk megvásárolni azokat, honnan érdemes megvásárolni azokat?

Ny: Számos szerződött partnerünk van, nem szeretném megsérteni egyikőjüket sem azzal, hogy kihagyom őket egy esetleges felsorolásból. Röviden talán annyit, hogy szinte minden elektrotechnikával foglalkozó áruházláncnál találkozhatnak a vevők a ConCorde termékekkel, emellett szupermarketekben is jelen vagyunk. Igény szerint kisebb boltoknak is tudunk egyedi ajánlatot adni még akkor is, ha csak néhány darabot kívánnak vásárolni tőlünk. És természetesen a weboldalunkon is lehet, közvetlen tőlünk is vásárolni, a megvásárolt terméket kiszállítjuk illetve személyesen is át lehet venni azokat.

T: Milyen vevőközpontú szolgáltatásokat nyújtatok, hogyan találkozik a vevő a ConCorde-dal?

Ny: Mint azt a bejövetelkor láthattad, van egy nagy bemutatótermünk, ahol az összes termékünket ki lehet próbálni. Itt nem csak arra gondolok, hogy a kezedbe veheted, hanem arra is, hogy igényed szerint akár a neked fontos szoftvereket, perifériákat ki is próbálhatod velük. Tanácsadóink szívesen segítenek ebben, így nem vásárolsz zsákbamacskát. Mindehhez csak arra van szükség, hogy meglátogass minket itt, a Kelenföldi utca 2-ben. Tömegközlekedéssel is könnyen elérhetőek vagyunk, a 4-es metrótól és egyben a Kelenföldi pályaudvartól 5 perc sétára, a 19-es és 49-es villamos megállójától 2 perc sétára. Aki autóval jön, annak ingyenes parkolást biztosítunk, az egész udvar a miénk. Úgyhogy csak el kell jönni hozzánk.

ConCorde002

T: És mi van azokkal, akik vidéken laknak?

Ny: Ahol jelenleg ülünk, ez a vitrines helyiség egy oktató kabinet. Fontosnak tarjuk, hogy a partnereink ismerjék meg a termékeinket, úgyhogy itt szoktunk szervezni oktatásokat egy-egy új készülék beérkezésekor. Így a vevő reményeink szerint a boltokban egyre több tájékozott, a készülékeinket ismerő eladóval találkozik. Emellett természetesen telefonos ügyfélszolgálatot is üzemeltetünk munkaidőben, egy munkatársunk csak a vevők kérdéseire válaszol. Ez a dolga. A fórumunkat is nagyon tudom ajánlani,(szerk: ide kattintva érhető el) itt munkatársaink, de hűséges felhasználóink is szívesen és gyorsan segítenek a kérdések megválaszolásában.

T: Korábbi tesztünkben azt tapasztaltuk, hogy a ConCorde szervize nagyon hatékonyan működik, milyen módon sikerült ezt elérni?

Ny: Örömmel hallom. Itt, az emeleten működik a szervizünk, ahol tapasztalt kollégák segítik a vevőinket. Sikerült átcsábítani régi szervizeseket különböző nagy márkaszervizekből, akik aztán nálunk kamatoztatják tovább a tudásukat. Az az elvünk, hogy amit lehet, azt azonnal megoldunk. Az esetek egy harmadában a készülék maga nem is hibás, hanem például a felhasználó telepít valami olyan szoftvert, ami megakasztja a rendszert. Vagy például nincs mobilinternet, mert a hozzáférési pontok nincsenek helyesen beállítva. Az ilyen és hasonló, egyszerűbb eseteket 5-10 perc alatt megoldjuk. A második nagy csoport a ROM problémák, azaz amikor a készülék szoftverével van a gond. Ezt is többnyire nagyon hamar tudjuk javítani és általában megvárható. Nem kérünk érte pénzt akkor sem, ha a vevő rontott el valamit. Amikor pedig ténylegesen szét kell szerelni a készüléket, azaz igazi szervizes probléma van, azt nagyjából 5 nap alatt intézzük. Így aki behozza hozzánk a készülékét, az nagy valószínűséggel még azon a héten visszakapja megjavítva. Nálunk nem kell alkatrészre várni, az általunk forgalmazott eszközök javításához szükséges alkatrészekből általában raktárkészlettel rendelkezünk.

T: Milyen különlegességeket forgalmaz a Concorde, amit máshol nem tudunk megtalálni?

Ny: Igyekszünk figyelemmel kísérni a piacot, így sokszor előfordul, hogy egy-egy új funkció nálunk jelenik meg először. Mi forgalmaztunk például elsőként a B brandek (szerk: “B brand”-nek hívjuk a feltörekvő márkákat, amelyek olcsóbb áron, de jó minőségben szállítanak készülékeket) között NFC-s készüléket (szerk: NFC angol betűszó, az NFC-s készülékek egymáshoz érintéssel képesek adatot továbbítani, így használhatóak mobil fizetésre is például). Elsőként mi forgalmazunk nyolcmagos okostelefonokat is, és bár nem akarok üzleti titkokat felfedni, de megint van folyamatban olyan készülékek bevezetése, amelyekhez még csak hasonló sincs jelenleg a piacon.

T: Vannak-e olyan dolgok, amikre a ConCorde termékek vásárlásakor figyelni kell (hamisítás, illegális forgalmazás, ilyesmi)?

Ny: Szerencsére a hamisítás minket nem nagyon sújt. Persze előfordul, hogy a miénkhez hasonló, de közvetlenül Kínából származó készülékeket próbálnak nálunk garanciában elsütni, de az ilyen szituációkat tudjuk kezelni. Illegális forgalmazásról szintén nincs tudomásunk.

T: Milyen újdonságok várhatóak a közeljövőben?

Ny: Hamarosan érkezik egy nagyon ütős, nyolcmagos okostelefon, és a napokban kerül a boltokba a ConCorde 5500-as okostelefonunk, amely 50.000,- forint alatt nyújtja az egy négymagos készüléktől elvárható minőséget.

T: Lesznek-e újabb termékkörök, tervezik-e például (nagyon vad példa) ConCorde mosógép forgalmazását?

Ny: Nem is olyan vad példa ez, de azért ennyire nem tervezünk elmerülni a háztartási gépek vonalán. A termékkörünk jelenleg is széles, nagyjából 700 különböző készülék és kiegészítő vásárolható a márkanevünk alatt. Próbáljuk követni a vásárlók igényeit, így lett például okostelefon illetve tablet is a termékeink között. Ezzel együtt nem tartjuk túl szerencsésnek, ha túl sok készülék van ugyanabban a kategóriában, így egy-egy szegmensben tökéletesen elég 5-6-7 készülék. Inkább arra törekszünk, hogy egy-egy termékünkhöz legyen mindenféle kiegészítő, így ha tabletet forgalmazunk például, akkor legyen hozzá tok, képernyőfólia, billentyűzet. Arra törekszünk, hogy az elégedett vevő visszajöjjön és ezt tapasztaljuk is. Nem ritka, hogy egy vevő bejön vásárolni például egy okostelefont és kiderül, hogy a családban van már egy ConCorde okostelefon és két ConCorde tablet. Ezeket az eseteket sikerként éljük meg.

T: Mik azok a dolgok, amelyek megnehezítik a ConCorde munkáját?

Ny: Nem akarok panaszkodni. Természetes, hogy a környező országokhoz képest magasabb áfa például kihívás, de próbáljuk ezt úgy kezelni, hogy a vevő ebből ne érezzen semmit. Természetes az is, hogy a tabletekre kirótt Artisjus díjakat is ki kellett és ki kell gazdálkodjuk és ez a memória mérettől függő fix összeg főleg azoknál a készülékeknél jelentős, ahol az ár maga alacsony. Egy 20.000,- forintos tabletnél az Artisjus díj eléri a készülék vételárának 10%-át, ami mindenképpen jelentős.

ConCordeKiemelt

T: És egy utolsó kérdés: kérlek, hogy vedd elő a telefonodat és mutasd meg! Milyen telefont használ egy felső vezető?

Ny: Nem titok, két telefonnal járok. Az üzleti ügyeimet egy iOS-es készülékkel intézem, ez tökéletesen működik együtt az Apple laptopommal. Magáncélra viszont egy ConCorde 5005 NFC-t használok. Egyrészt azért, mert mint felelős forgalmazónak, ismernem kell a saját termékeinket és az Androidot, másrészt azért, mert tökéletesen alkalmas a magánéletemmel kapcsolatos dolgok kézben tartására.

Continue Reading
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Portré

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő