Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kezdődik az egyetem: Ezeket a programokat ne hagyd le a telefonodról!

Digitális oktatás

Kezdődik az egyetem: Ezeket a programokat ne hagyd le a telefonodról!

Összegyűjtöttünk 10 olyan alkalmazást, ami sokat segíthet az egyetemi tanulmányaid során.

Itt az ősz, elkezdődtek a főiskolai és egyetemi tanulmányok, így úgy döntöttünk, hogy bemutatunk 10 olyan alkalmazást, amely minden egyetemista okostelefonján/táblagépén fenn kell, hogy legyen! Mostani listánkban tehát egyaránt megtalálható feladatlista készítéséhez használható program, csakúgy, ahogy dokumentumszkennelő és matematikai egyenletmegoldó applikáció is. Ha tehát szeretnéd felkészíteni a telefonod az elkövetkező hónapokra, ezeket töltsd le:

evernote

1. Evernote 

A jegyzetelő alkalmazások királya az Evernote, az alkalmazás amely szinte minden okostelefonon megtalálható. Ha még a tieden nem, akkor ideje pótolnod, hiszen igen hasznos funkciókkal ruházhatod fel a készüléked! Az applikáció amellett, hogy hagyományos, szöveges jegyzetek tárolására is képes, még hanganyagot, képeket és akár névjegykártyákat is elmenthetünk a segítségével. Az Evernote ennek fényében már ingyen is rendkívül hasznos, de természetesen fizetős opciók is a rendelkezésünkre állnak. Amennyiben nem elégszünk meg az ingyenes variáns 2 eszközös szinkronizációs lehetőségével és 60 MB-os havi feltöltési keretével, úgy választhatjuk a Plus kiadást, amellyel már korlátlanul érhetjük el az adatainkat az összes eszközünkön és a fájlokból akár 1 GB-ot is eltárolhatunk a felhőben. Ezért havi 4 eurót (1240 forint) vagy évi 30 eurót(9300 forint) kell fizetnünk, cserébe még a képek mellett a PDF-ek tartalmai között is keresgélhetünk. Még több funkciót nyújt a Premium kiadás, ebben még részletesebb keresési eszközöket használhatunk, jelszóval védhetjük az egyes jegyezeteket és ezekből akár 10 GB-ot is eltárolhatunk a felhőben. Nem meglepő módon ez a legdrágább, havonta ugyanis 7 eurót (2200 forint), míg éves szinten 60 eurót (18600 forint) kér érte az Evernote.

Letöltés: iOS , Android, Windows Phone

officelens

2. Office Lens

Ha szükséged van egy dokumentum gyors beszkennelésére és továbbküldésére, úgy  telepítsd fel a mobilodra az Office Lens-et. Az Androidra, iOS-re és Windows Phone-ra is elérhető alkalmazással pillanatok alatt digitalizálhatod a papíralapú dokumentumaid, de akár névjegykártya mentésére is lehetőség van. Ez utóbbiak esetén a szoftver automatikusan a névjegyzékbe menti az illető információit, így később már nem kell előkeresned a papírt. De nemcsak ezért, hanem a jó minőségű képjavító technológiáért is ajánlható az Office Lens, a szoftver ugyanis megfelelően tünteti el a papíron lévő hibákat. Jó hír, hogy az alkalmazás akár Word-be vagy épp PowerPoint-ba is tudja exportálni a képeket, de emellett akár PDF-et is készíthetünk a segítségével, az e-mailes továbbküldésről nem is beszélve.

Letöltés. iOS, Android, Windows Phone

550x-iphone-dropbox

3. Dropbox

A felhőalapú tárhelyek legalapvetőbbike a Dropbox, a népszerű szoftver ugyanis hosszú ideje köztünk van. Ennek fényében rendkívül sokat fejlődött, mára ott tartunk, hogy automatikusan szinkronizálja a dokumentumainkat, így nem kell azzal foglalkoznunk, hogy mikor töltjük fel őket a felhőbe. Alapesetben 2 GB tárhelyet kapunk, de ismerősök meghívásával ezt 16 GB-ig növelhetjük. Amennyiben ezt kevésnek találnánk, úgy kapcsoljuk be a  Ha még ez sem elég, akkor az automatikus fotófeltöltés opciót és máris további  3 GB üti a markunkat. Ha ez kevés, akkor javasolt a Pro verzióra való előfizetés, ekkor havonta 10 eurót von le a számlánkról a rendszer, cserébe 1TB-nyi tárhellyel gazdálkodhatunk. Sőt, a Pro verzióval már az ismerőseinkkel is megoszthatjuk a mappáinkat, így akár egyszerre többen is hozzáférhetnek egy-egy fájlunkhoz.

Letöltés: iOS, Android

anydoapp

4. Any.do

Ha már sokasodnak az órák és a nap többi részében is rengeteg a teendőd, akkor az Any.do-t neked találták ki. A letisztult, átlátható külsejű alkalmazással egy pillanat alatt rendszerezheted a teendőid, beállíthatsz határidőket, de akár “csak úgy” is elmentheted az esetleges teendőidet, hogy határidőt adnál neki. Az Any.Do kifejezetten hasznos, ha sok visszatérő feladatod van, mivel ilyenkor folyamatosan figyelmeztet a telefon, hogy le ne maradj róluk. Amennyiben ez nem elég, úgy a Pro kiadást is választhatod, ez havi 2-3 euró közötti összegért (attól függően, hogy egy vagy több gépre kéred) akár helyzet alapú figyelmeztetést is tud, sőt, akár saját ízlésednek megfelelően is alakíthatod az alkalmazás kinézetét.

Letöltés: iOS, Android

myscript

5. MyScript Calculator

Előadások során kifejezetten jól jöhet a MyScript Calculator, hiszen a hagyományos számológép appokkal ellentétben ez a program a kézirásunkra épít. Így nem pötyögni, hanem rajzolni kell, azaz akár olyan képleteket is bevihetünk, amelyek speciális karaktereket tartalmaznak. Ennek fényében nem meglepő, hogy a MyScript Calculator számára nem okoz problémát a gyökös vagy a hatványozós képletek beírása.

Letöltés: iOS, Android

adoberaderapp

6.  Adobe Reader

Bár a legtöbb okostelefon már gyárilag képes PDF-ek olvasására és a legtöbb program is megbírkózik a szabvánnyal, azért nem árt, ha van egy olyan PDF olvasó, ami biztosan jól működik. Ez pedig az Adobe Reader, amely azon kívül, hogy olvasni lehet vele, havi 2 euróért akár Excel-be vagy Word-be is exportálhatunk, illetve PDF dokumentumok készítésére is lehetőség van. Sőt, az alkalmazás még a Dropbox-szal is kompatibilis, így igény szerint akár oda is menthetjük a PDF fájlokat.

Letöltés: iOS, Android

googletranslate

7. Google Translate

Az egy dolog, hogy Google-ba bepötyögve egy pillanat alatt az online fordítóban találhatjuk magunkat, de igazán csak az alkalmazás letöltésével aknázhatjuk ki a kaliforniai gyártó szolgáltatásának képességeit. A Google Translate amellett, hogy 103 nyelvről tud fordítani, még arra is képes, hogy azonnal lefordítsa a feliratokat. Ezeket 27 nyelven tudja megtenni, ezek között van az angol, a német, a francia, a spanyol, a norvég és a magyar is, így a külföldi ismerőseink is nagy hasznát vehetik az applikációnak. Emellett  van benne hangfelismerés is, azaz nem kötelező legépelnünk vagy lefotóznunk a szöveget, el is mondhatjuk a telefonnak, sőt, ha inkább kézzel írnánk be a szót, arra is lehetőségünk van.

Letöltés: iOS, Android

doulingoapp

8. Doulingo

Ha szeretnél nyelvet tanulni, akkor ideális választás a Doulingo. Persze szó sincs arról, hogy kiváltana egy nyelvtanárt, de órák közti szünetekben vagy épp este, a lefekvés előtt hasznos lehet, ha néhány új kifejezéssel bővíted az ismereteidet. A program nagy előnye, hogy tényleg rendkívül egyszerű tanulást biztosít, tud motiválni és az egészet úgy alakították ki, hogy játékosan fejlessze az ismereteidet. A Doulingo immár nemcsak angolul, de németül, spanyolul és sok más nyelven is használható, azaz érdemes kipróbálnod!

Letöltés: iOS, Android

wolframalpha

9. Wolfram Alpha

Legyen szó akár egy bonyolult függvényről, akár egy, számunkra érdekes információról, bátran fordulhatunk a Wolfram Alpha-hoz, hiszen az alkalmazás nemcsak, hogy megbírkózik egy komolyabb egyenlettel, de akár azt is meg tudja mondani, hogy hányan beszélnek a világban angolul. Persze nemcsak akkor vehetjük nagy hasznát, ha  valamit nem tudunk, de egy házi feladat visszaellenőrzése során is hasznos, ha megismerjük a jó eredményt.  Hátránya, hogy nem ingyenes, mindkét platformon körülbelül 1000-1100 forintot kell fizetni érte.

Letöltés: iOS, Android, Windows Phone

tedapp

10. TED

Világszerte nagy népszerűségnek örvendenek a TED (Technology, Entertainment, Design – technológia, szórakoztatás, dizájn) konferenciák, amelyeken számtalan érdekes ember izgalmas és tanulságos történet ésimerhetjük meg. Jó hír, hogy ezeket nemcsak személyesen, de a mobilunkon is élvezhetjük, hiszen a hivatalos TED applikációval akár út közben is megnézhetjük őket. Érdekesség, hogy az alkalmazásban külön kategóriát alkotnak a magyar felirattal rendelkező felvételek, így, ha nem beszélünk olyan jól angolul, akkor is rengeteg hasznos videó közül választhatunk.

Letöltés: iOS, Android



Szólj hozzá!

További Digitális oktatás

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés