Connect with us

Hirdetés

technokrata

A márkanév tovább él: Itt az új Nokia!

Kütyük

A márkanév tovább él: Itt az új Nokia!

Androidos táblagéppel tér vissza a finn vállalat.

Aki azt gondolta, hogy a jövőben már nem találkozik Nokia feliratú termékkel, az bizony tévedett. Annak ellenére, hogy a finn óriás eladta a komplett mobiltelefonos részlegét a Microsoftnak, az élet egyáltalán nem áll meg, sőt. Így történhetett, hogy a Nokia márkanév néhány nappal azután, hogy a Microsoft bemutatta az első, saját márkanevével fémjelzett Lumia modellt, újraéledt. Megszületett ugyanis az N1, a Nokia első, androidos táblagépe.

nokian11_1020_verge_super_wide

 

A készülék a Foxconn-nal közösen készül, a Nokia csak a márkanevet, az egyedi, Z Launcher névre keresztelt felületet és persze a dizájnt adja. Igaz ez utóbbin észrevehető, hogy bizonyára alaposan megfogyatkozott a finn vállalat formatervezői részlege, hiszen a készülék kiköpött mása egy iPad mini-nek. Reméljük, hogy a befolyó pénzből majd erre is költenek a jövőben.

nokia-n1-tablet-two-side

A külsején túl azonban nincs túl sok okunk az élcelődésre, hiszen a borítás alatt egy 7,9″-es, Gorilla Glass 3-mal védett, 2048×1536 pixel felbontású IPS képernyő dolgozik. Ennek a meghajtásáról pedig egy négymagos, 2,3 GHz-en üzemelő, 64 bites Intel Atom Z3580 processzor gondoskodik, 2 GB RAM és 32 GB beépített memória kíséretében. Az alig 6,9 mm vékony készülékház hátoldalán egy 8 megapixeles kamerát találunk, míg az előlapra egy 5 megapixeles egység került. Az 5300 mAh-es akkumulátorral, MiMo WiFi-vel és Bluetooth 4.0-ával érkező készülékért pedig alig 250 dollárt kérnek a finnek, mely igen jó ár egy Android 5.0-át futtató termékért. Az N1 elsőként Kínában kerül piacra, a hazai forgalmazásról egyelőre nincs információ. 



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés