Connect with us

Hirdetés

technokrata

Minden, amit az iPhone 6-ról tudnod kell

Kütyük

Minden, amit az iPhone 6-ról tudnod kell

Összeszedtünk mindent, amit a holnap érkező iPhone 6-ról már tudhatunk.

Mint már korábban is említettük, az Apple megerősítette az iPhone 6 holnapi debütálását, ezért itt az idő, hogy összeszedjünk mindent, amit a következő generációs iPhone-ról eddig hallhattunk. Bizonyára már mindenki olvasott róla, hogy akárcsak előző évben, idén két készülék várható az amerikai gyártótól, melyek ezúttal méretbeli különbségekkel is bírnak. Egy 4.7 és egy 5.5 inches modell is be fog mutatkozni, és a jelenleg tesztüzemben lévő iOS 8 operációs rendszert tudhatják magukénak, mely a The New York Times információi szerint egykezes módban is használható, így nem kell lemondanunk erről a nagyobb képernyők miatt.

Legrészletesebben eddig egy orosz YouTube videóban láthattuk a készüléket, és már biztosan tudjuk, hogy a mobilok egy új, iPodoknál már ismert, lekerekített kialakításban születtek meg, melyek jóval vékonyabbak az elődöknél, és kezünkbe is jobban illik majd, egyesek szerint. Hátuk ismét alumínium borítást kap, és az üveg felületek csak az előlapon lesznek láthatók. Az egyes videóknak köszönhetően híressé vált zafír üveg, a pletykák szerint csak a 128 GB-os verzióra kerül majd, de ezt sokan vitatják.

A Sleep/Wake gomb mind két készüléken a jobb oldal tetején helyezkedik majd el, ezért egy kézzel is könnyedén elérjük majd. Ezt néhány gyártó figyelmen kívül hagyja, és bizony sok kritika éri emiatt csúcsmodelljeiket. Példaként hozhatnánk fel a HTC One M8-at. A fotókért 13MP-es szenzorok felelnek, és már azt is tudjuk, hogy a nagyobb, 5.5 inches modell optikai képstabilizálást is kap.

Mindez szép és jó, de mi működteti majd a csúcskészülékeket? Jelenlegi tudásunk alapján, a vállalat A8-as 64 bites chipjeit kapják meg, de a RAM-on nem növelnek, és az 5S-hez hasonlóan 1GB áll rendelkezésükre. A The New York Times azt is hozzátette, hogy NFC-vel is felszerelik az új modelleket, mellyel egy új fizetési rendszert is igénybe vehetünk, de erről sajnos még nem tudunk többet. A jóslások szerint közel 300 dollárba kerül majd a 4.7-es verzió, míg a nagyobb képernyős változatért extra 100 dollárt kell fizetnünk.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés