Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egy taxi biztonságosabb az Ubernél?

Garázs

Egy taxi biztonságosabb az Ubernél?

A statisztikák azt mutatják, hogy az Egyesült Államokban egyre több balesetet okoznak a közösségi fuvarszolgáltatások.

Amikor szóba kerül az Uber, csak kevesekben merül fel, hogy egy utazás alatt bármilyen probléma is történhet. Márpedig New York Post cikke alapján egyáltalán nem ritka, hogy az utazás nem megy zökkenőmentesen.

No, nem csak a hazánkból nemrégiben kivonult Uber-t érinti a probléma, gyakorlatilag az összes, közösségi fuvarszolgáltatás hasonló gondokkal szenved. A New Yorkot érintő felmérés alapján a legfőbb gondot az jelenti, hogy míg a taxisokra szigorú szabályok vonatkoznak, addig ezeket a szolgáltatásokat lényegesen enyhébben kezelik. Így a sofőrök sem rendelkeznek akkora rutinnal, illetve sokszor az autó műszaki állapota sem áll egy taxi szintjén.

Shanghai, China. February 13th 2014. Driver images for UBER marketing content.

Talán ennek is köszönhető, hogy New Yorkban idén eddig több mint 9000 olyan baleset történt, amelynek része volt egy közösségi fuvarszolgáltatás autója, ebből 5 halálos kimenetelű szerencsétlenség volt. A helyzetet tovább nehezíti, hogy 2014 júliusához képest idén júliusban már háromszor annyi baleset történt, azaz a szolgáltatások terjedése a baleseti mutatókra is hatással van.

Persze idővel ez biztosan megváltozik majd, különösképp azért, mert egyre több vállalat már az önvezető járművekkel kísérletezik. Az Uber már be is mutatta a saját megoldását, csakúgy, ahogyan a közelmúltban a szingapúri startup járműveit is megismertük.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés