A “Roadie 2” megjelenésével nincs több kifogás a hamis gitárra
Végre úgy fog szólni, ahogy annak szólnia kell
Általános probléma mind színpadon, mind tábortűznél, hogy az a fránya gitár elhangolódik. Szerencsére egyre több megoldás létezik, ilyen a vadonatúj Roadie 2 is.
A technika fejlődésével folyamatosan egyre újabb gitár-hangoló eszközök jelentek meg. Elsőként a legalapvetőbbek az olyan típusúak, melyeket jack-jack kábellel a gitárból az eszközbe vezetünk, majd az megmutatja nekünk, milyen hangot hallat az adott húr, illetve egy skála segítségével középre igazíthatjuk. Ez nagyon hasznos, főleg annak aki nem bízná az életét a hallására, illetve ha zajos környezetben van az ember.
Eztán jöttek az app-ok, mint a ‘Pitch Lab’, ami a mikrofon segítségével veszi fel a hangot, és mutatja meg pontosan mennyire hamis, majd az előbb említett skálán megkereshetjük a pontos hangot. Ez is működőképes teljesen, ha épp csönd van és csak egy hangszer szól.
A Roadie 2 mint a videóban is látható a rezgéseket veszi figyelembe, és az alapján be is hangolja helyettünk a hangszert, nem kell nekünk csavargatni a hangolókulcsokat egyesével. Ez igazából azért zseniális eszköz, mert tizedére csökkenti azt az időt amit a gitár hangolásával el lehet tölteni. Természetesen az okostelefonunkkal össze lehet kötni és miután kiválasztottuk milyen típusú hangszert szeretnénk pontosan behangolni vele, egy szempillantás alatt meg is történik a csoda.
Még idén elérhető lesz 129 dollár környékén!
Forrás: Engadget





