LifeStyle
Oscar: DiCaprio végre nyert!
Leonardo DiCaprio végre megkapta, amit már évekkel korábban meg kellett volna nyernie.
Hatodik jelölése volt a színésznek, és most annyi év várakozás után megkaptam, a jól megérdemelt szobrot. Négyszer jelölték már a legjobb férfi főszerepért, az Aviátorban nyújtott alakításáért, a Véres gyémántért és a Wall Street Farkasáért és most A visszatérőért. Mellékszerepéért már a Gilbert Grape-ben mutatott játéka miatt nyerhetett volna, de akkor nem kapta meg a díjat.
A beszédében kiemelte a klímaváltozást és sürgette a megoldást egy élhetőbb bolygóért. Facebook-on közzétett köszönetnyilvánításában is ezt emelte ki a színész.
Thank you so much to the entire Academy for such an incredible honor. #TheRevenant is the product of tireless sacrifice…
Közzétette: Leonardo DiCaprio – 2016. február 28.
Az este további történései: nyert a Saul fia!! Nemes Jeles László filmje sikerrel vette az utolsó nagy díjátadót is és ezzel minden szakértői zsűritől megkapta a megérdemelt elismerést. Az este házigazdája Chris Rock volt, aki természetesen már a nyitóbeszédében reflektált az idei Oscar-t belengő ügyre, mely arra mutat rá, hogy csak fehér emberek kapnak jelölést általában.
A díjazottak: A legjobb eredeti forgatókönyv: Spotlight, legjobb adaptált forgatókönyv: Big Short, legjobb női mellékszereplő: Alicia Vikander. A Mad Max a várakozásoknak megfelelően egymás után vitte el szobrocskákat a legjobb jelmez, legjobb díszlet, legjobb smink, legjobb vágó, legjobb hangvágás, legjobb hangkeverés. Ezzel a hat Oscarral az este legnagyobb nyertese lett. A legjobb operatőr már harmadik éve Emmanuel Lubezki, aki idén A visszatérőért vehette át a díjat. A legjobb rendező Alejandro G.Innaritu, aki A visszatérőért kapta.
A legjobb dokumentum film: Amy, legjobb rövid dokumentumfilm: pakisztáni The Girl in the River. A legjobb rövidfilm: Stutterer. A legjobb vizuális effekt meglepetésre a Mad Max helyett az Ex Machina kapta. Legjobb animációs film: Agymanók, legjobb betétdal: Sam Smith kapta a legújabb James Bond film, a Spectre főcímzenéjéért, legjobb eredeti filmzene: Ennio Morricone az Aljas nyolcasért. Legjobb színésznő Brie Larson lett a férfiaknál meg már az előbb említett Leonardo DiCaprio.
Kép forrás: Reuters
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/lifestyle/2016/02/29/thanks_to_9gag_and_the_bear/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]









