Connect with us

technokrata

LOVOT: A japán szeretetrobotnál nincs cukibb a mai napon

lovot

Kütyük

LOVOT: A japán szeretetrobotnál nincs cukibb a mai napon

LOVOT: A japán szeretetrobotnál nincs cukibb a mai napon

Európából nézve meglehetősen furcsa dolgokkal lehet pénzt keresni a távoli Japánban.

Egy egykori SoftBank-alkalmazott nevéhez fűződik a Groove X japán startup megalapítása, amely digitális eszközökkel, egészen pontosan egy szeretetrobottal igyekszik a kedvében járni azoknak, akik magányosnak érzik magukat.

Hagyományosan ilyen “funkciót” töltenek be a háziállatok, azonban akinek allergiája van, esetleg olyan helyen él, ahol nem megengedett az állattartás, ott elérhető alternatívát jelenthetnek a puha szövettel borított, gügyögő szerkezetek.

Love is in the air

A nagyjából egy kisgyermek méreteivel rendelkező LOVOT az angol love és robot szavak társításából kapta a nevét, és prototípus formájában már 2018-ban bemutatkozott a nagyközönségnek. A fején elhelyezett szenzorok és kamera segítségével tájékozódó robot élőlényhez hasonló tevékenységeket folytat, járkál a házban, kommunikál a jelenlévőkkel, és ha elfárad, le is pihen.

Az alábbi videó már a két évvel ezelőtt kereskedelmi forgalomba kerülő végső változat képességeit mutatja be. A LOVOT-ok például egymással is interakcióba lépnek, a tulajdonos pedig egy dedikált alkalmazásban állíthat a kinézetén, vagy követheti a robot helyzetét, illetve azt, éppen mit “lát”. A LOVOT irányításáért felelős rendszer egyébként képes tanulásra is, igazodva a gazda szokásaihoz, igényeihez. Például ha sokat ölelgetjük, akkor egy idő után maga is rendszeresen forszírozza a testi közelséget.

A koronavírus-járvány a termék iránti keresletet csak erősítette, mivel sokan így próbáltak némi boldogsághoz jutni a lezárások idején. A felfutó eladásoknak köszönhetően a cég csinos termékportfóliót épített a robot köré. A kiegészítők köre legutóbb egy hordozóeszközzel bővült, amely teljesen hasonló a kisbabák szállításához használatos pántos megoldáshoz, de kapható például Hello Kitty-stílusú alternatív külső borítás is.

Kibővült a Tokió belvárosában található LOVOT Studio is. Utóbbi immár nem csupán egy üzlet, hanem közösségi térként is funkcionál a szeretetrobottal rendelkezők számára, akik így nem csak gépekkel, de hasonló érdeklődéssel rendelkező emberekkel is találkozhatnak, beszélgethetnek.

Egyelőre nem lett világsiker

A LOVOT-okat egyelőre csak Japánban értékesítik, jellemzően előfizetéses formában, de a cég oldalán kínál használt darabokat is azonnali elvitelre, potom 283 ezer jenért, ami átszámítva nagyjából 770 ezer forintnak felel meg. Igaz ugyan, hogy a 2020-as debütáláskor volt szó nemzetközi terjeszkedésről, ám úgy tűnik, ezt az árat egyelőre csak a japán közönség hajlandó megfizetni.

Forrás: BitPort

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés