Connect with us

Hirdetés

technokrata

Casio digitális zongorát kapott három népszerű magyar zenekar

Kütyük

Casio digitális zongorát kapott három népszerű magyar zenekar

Casio digitális zongorát kapott három népszerű magyar zenekar

A CASIO számára kiemelten fontos a hazai könnyű zenei élet támogatása, ezért három nagyértékű digitális zongorát ajándékozott magyar zenekarok számára.

A Kiscsillag, a Maszkura és a Tücsökraj, valamint a Fatal Error zenekar tagjai az A38-on tartott hivatalos átadón vehették át a zongorákat a CASIO magyarországi képviseletétől.

A rendezvényen a Fatal Error, illetve a Maszkura és a Tücsökraj tagjai 1-1 PX-S1000 típusú digitális zongorát vehettek át, a Kiscsillag pedig egy PX-S3000 hangszerrel frissíthette fel zenei eszköztárát a CASIO hazai disztribútora jóvoltából. A készülékek együttes értéke meghaladja a 700.000 Forintot.

A CASIO hosszas keresgélés után választotta ki a zenekarokat. Fontos szempont volt, hogy olyan együttesek kapják ezeket az eszközöket, akik mind zenei tudásuk, mind repertoárjuk tekintetében változatosak legyenek, hogy bemutathassák ezen hangszerek sokoldalúságát.”

– hívta fel a figyelmet az átadón Rutai Gergely, a CASIO hazai forgalmazójának marketingvezetője.

A CASIO hangszerek hosszú évtizedek óta elérhetőek a hazai piacon. A Privia-család is már 15 éve gazdagítja tudásával a magyar zenészek és otthoni felhasználók muzikális repertoárját. A kezdő zenészektől a profi billentyűsökig mindenki megtalálhatja a számára értékben és tudásban hozzá legközelebb álló szintetizátorját vagy digitális zongoráját.

Mindkét készülék kompakt és futurisztikus dizájnnal és érintő panellel rendelkezik. A készülékek különlegessége, hogy az úgynevezett Smart Scaled Hammer Action billentyűzettel látták el őket. Ennek lényege, hogy a billentyűk leütése a valódi zongoráéhoz hasonló. A CASIO digitális zongorái ugyanis az igazi zongorák kalapácsmechanizmusát szimulálják, mivel a készüléken található 88 billentyű elhelyezkedéstől függően eltérő súlyozással és leütéssel rendelkeznek. Mindkét modell Bluetooth-kapcsolattal rendelkezik, így az előadóknak kedvenc számaikat is megszólaltathatják a készüléken.

A PX-S1000 és a PX-S3000 új hangszórórendszerrel és új hangprocesszorral készül. Utóbbi akár 700 hang és 200 féle kíséret lejátszására is alkalmas.

„Ezek a CASIO digitális zongorák nemcsak modern, 21. századi megoldásokat kínálnak, hanem kimagasló hangzással is rendelkeznek. Az előadók kétféle – a teret betöltő, illetve csak a zongorista felé irányuló – hangkép technológia közül választhatnak”

– emelte ki Tompa István a CASIO hangszerek termékmenedzsere.

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés