Kütyük
Ez nem jó: súlyos hibára bukkantak a Windows-ban
Emellett az is kiderült, hogy ez 16 éve benne van!
Lassan nem telik el úgy hét, hogy ne számolnánk be valamilyen adatlopási botrányról, vagy súlyos szoftverproblémáról. Ezúttal azonban nem egy konkrét betörés, hanem egy súlyos biztonsági hiba derült ki, amely a későbbiekben még okozhat fejfást a Windows-t használóknak. A enSilo biztonsági szakemberei ugyanis felfedeztek egy olyan, megfelelő támadási módszerrel meglévő biztonsági hibát, amely 2000 óta az összes Windows-ban, így a legújabb, 10-es rendszerben is megtalálható és egyelőre nincs megfelelő védelem vele szemben.
Lényegében úgy tudnak egy rosszindulatú kódot bejuttatni a rendszerbe, hogy a támadás során semmilyen biztonsági rést nem aknáznak ki, ehelyett a Windows működését biztosító mechanizmusát használták. Az AtomBombing névre keresztelt támadás során tehát a Microsoft rendszerének legmélyébe jutnak be, az ide becsempészett kártevőkkel pedig jelszavakat és más, fontos információkat szerezhetnek meg.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2016/11/01/ez-nem-jo-sulyos-hibara-bukkantak-a-windows-ban/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






