Kütyük
Nagyot újít a Google!
Összeolvasztaná két rendszerét a keresőóriás.
Azt bizonyára sokan tudják, hogy a Google jelenleg két operációs rendszerrel dolgozik. Az egyik a nálunk szinte nem is létező Chrome OS, a másik pedig az Android. A legújabb hírek szerint ennek hamarosan vége, hiszen a két rendszer nemsokára egyesül.
A két, hasonló tudással rendelkező rendszer egybeolvasztásával az Android képes lesz laptopokon és asztali számítógépeken is futni, illetve további hír, hogy vele együtt a Play Áruház is elérhető lesz majd otthoni gépeinken.
Az összeolvadás nem most kezdődött, hiszen az elmúlt két év során Sundar Pichai, a Google vezére már folyamatosan igyekezett egyre közelebb hozni a két rendszert. Szinte biztos, hogy a mostani lépés is az ő nevéhez fűződik.
Érdekesség, hogy a múlt hónapban bemutatott Pixel C már képes egyaránt táblagépként, illetve laptopként is működni, azaz például tökéletes bemutatóként szolgálhatna az egyesített rendszernek. Az új, egyesített operációs rendszer a legújabb információk szerint már 2017-ben megjelenhet, így szinte biztos, hogy már jövőre leleplezik majd az újdonságot.
Forrás: The Wall Street Journal
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2015/10/30/nagyot-ujit-a-google/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





