Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megszűnik egy okostelefon gyártó

Kütyük

Megszűnik egy okostelefon gyártó

Rengetegen próbálnak sikert elérni, de van, amikor csak a biztos bukás a végállomás.

Az elsősorban internetes áruházáról ismert Amazon még tavaly nyáron mutatta be saját okostelefonját, amely Fire Phone néven került piacra. Noha csupán 200 dollárba (kb. 56 ezer forint) kerül, most minden jel arra mutat, hogy elérkezett a végső búcsú ideje. A készülék weboldalán mindkét változat, a 32 és 64 gigabájtos esetén is a “jelenleg nem elérhető” üzenet olvasható. Márpedig nem készlethiányról van szó, az Amazon állítólag végleg kivonta a forgalomból a telefonját.

amazon_fire_phone

Meglehetősen nagyratörő tervekkel indították útnak a Fire Phone-t, hiszen az iPhone uralmát szerették volna megtörni. Erre azonban a kívül-belül átlagos, 4,7 hüvelykes kijelzővel rendelkező mobil finoman szólva is alkalmatlan volt. Tavaly decemberben már súlyos dollármilliókban mérhető veszteségről adtak hírt, ebből pedig következtethető volt, hogy az értékesítési darabszámok minimálisak. Egyelőre az Amazon hivatalosan nem erősítette meg, hogy valóban megszűnik a készülék vagy esetleg újra lesz készleten a Fire Phone.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés