Connect with us

Hirdetés

technokrata

Itt a Galaxy Tab S2: Újabb iPad ihlette tableteket mutatott be a Samsung

Kütyük

Itt a Galaxy Tab S2: Újabb iPad ihlette tableteket mutatott be a Samsung

4:3-as képaránnyal érkezik az új táblagép.

A nagyobbik koreai gyártó új taggal bővítette táblagépeinek körét a Tab S3 formájában, mely az iPad-ekhez hasonlóan 4:3-as képarány kapott. Annak ellenére, hogy láthatóan az Apple terméke ihlette a készüléket, nem kezdjük el szidni döntése miatt a vállalatot, hiszen már a Google is átvette az ideálisnak vélt képarányt.

A készülék 9,7 és 8 colos méretekben lesz elérhető világszerte augusztustól. Mindössze 5,6 mm-es karcsúságával és 265 grammos súlyával (a nagyobbik 389 gramm) egy valóban csábító ajánlattá válik, nem beszélve a Super AMOLED, 2048 x 1536 felbontású kijelzőjéről. Belsejében négy 1,9 és másik négy 1,3 GHz-es processzormag működik, mely várhatóan nagyobb teljesítményt nyújt majd, mint a Tab S-ben lévő egység, hiszen ez nagy gyengesége volt az elődnek. A belső tárhelyet micro SD kártyával bővíthetjük ki. Sajnos a videórögzítésről nem beszélt a Samsung, de a jövő havi megjelenés után erre is fény derül.

Forrás: The Verge



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés