Kütyük
Megérkezett a Honor 4X
A Telekom kínálatában, illetve az Extreme Digital és a Speedshop boltokban is kapható lesz a Honor legújabb nyolcmagos okostelefonja májustól.
A Honor 4X immár a negyedik modell, melyet tavaly novemberi megjelenése óta Magyarországon is bemutat a gyártó. A márka európai kommunikációs vezetője, Lars Weisswange a Honor 4X korábbi bemutatása során azt hangsúlyozta, hogy a Honor arra törekszik, hogy olyan modelleket fejlesszen, melyek igazodnak a fiatal, már a digitális korban született felhasználók életstílusához és pénztárcájához is. A középkategória legtetejére célzott modell ajánlott végfelhasználói ára ennek megfelelően mindössze 65 900 forint.
A két SIM kártyát befogadó Honor 4X az első 4G-s Honor okostelefon 64 bites hardverrel és szoftverrel. A készülék teljesítménye lehetővé teszi az erőforrás-igényes alkalmazások és játékok futtatását is. A szíve a nyolcmagos Kirin 620 lapkakészlet, mely egyelőre a legfrissebb 4.4-es Android operációs rendszert hajtja. Ez még a nyár folyamán frissíthető lesz Android 5.0 rendszerre.
A 4X erőteljes, 3000 mAh kapacitású akkumulátora akár több napnyi használatot biztosít egy feltöltéssel átlagos terhelés mellett. A modell elegáns és egyszerűségre törekvő formatervét a divatipar anyagai és textúrái inspirálták. A hátlapra felkarcolt textúrát gyémántvágóval maratják az anyagba, hogy biztosítsák a tökéletes tapintási élményt. Az előlap és a váz aránya 75 százalékos, amely az egyébként vékony készüléket kecsessé is teszi. A képernyő HD (1280×720 px) felbontású, és teljesen laminált a felette lévő üveghez.
A Honor 4X főbb jellemzői:
- -5 megapixeles előlapi és 13 megapixeles hátlapi fényképezőgép.
- -Erőteljes Kirin 620-as lapkakészlet 64 bites A53 nyolcmagos processzorral.
- -Dual SIM foglalat, mindkét kártyához egyidejű hálózati csatlakozással.
- -2 GB RAM memória és 8 GB belső tárhely, melyet microSD kártyával tovább lehet bővíteni.
- -Nagy, 3000 mAh-es kapacitású akkumulátor, 590 Wh/l denzitással.
- -5,5 hüvelykes érintőképernyő HD felbontással és 75 százalékos képernyő/váz aránnyal.
- -EMUI 3.0 kezelőfelület Android 4.4 operációs rendszerrel, mely még a nyár folyamán frissíthető 5.0-s operációs rendszerre.
- -A divatipar által inspirált, elegáns dizájn.
Meggyőző képalkotás
A Honor 4X 13 megapixeles elsődleges fényképezőgéppel és 5 megapixeles előlapi szelfi kamerával van felszerelve. A gyártó más készülékeihez hasonlóan a képkészítés ezzel a modellel is rendkívül gyors. A pillanatfelvételek használhatóságát megnöveli az újrafókuszálási lehetőség, mely biztosítja, hogy az elkészült képeken utólag is meg tudjuk változtatni a fókuszpontot. Az előlapi fényképezőgép szoftvere a szelfik készítését előnézettel segíti, majd az elkészült képeket automatikusan szebbé varázsolja. Emellett lehetővé teszi az izgalmas panoráma (széles képernyős) önarcképek készítését is.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2015/04/23/megerkezett-a-honor-4x/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]







