Connect with us

Hirdetés

technokrata

Újabb céget vásárolt meg az Apple

Kütyük

Újabb céget vásárolt meg az Apple

Most az iTunes jövője miatt vásároltak meg egy vállalatot.

Napjaink legnépszerűbb szolgáltatásai közé tartozik a Spotify. Segítsgével kifejezetten olcsón hallgathatunk zenét, méghozzá elképesztő mennyiségben. Mindezt tehetjük úgy, hogy közben nem vesszük meg az összes albumot, sőt, kifejezetten baráti árakért béreljük a kedvenc muzsikáinkat. Nos, épp ez az, amivel nem tud mit kezdeni az Apple, hiszen a még most is kifejezetten nagy sikernek örvendő iTunes áruház szinte teljes egészében a vásárlásra és nem a bérlésre van berendezve.

musicmetric

Ugyan már indítottak egy saját szolgáltatást iTunes Radio néven, mégis, ennek sikere messze elmaradt a korábban várt eredményektől. A Beats felvásárlásával a Beats Music is a kaliforniai gyártóhoz került, azonban jelenleg még saját néven fut a szolgáltatás. Ez azonban nem marad így sokáig, a legújabb információk szerint az Apple feltett szándéka a Beats Music iTunes-ba integrálása. Ez egy teljeskörű átfésüléssel is jár, így a szolgáltatás minden korábbinál csábítóbb formában mutatkozhat be újra a közönségnek.

Ezzel, a nagyfokú fejlesztéssel függhet össze, hogy a kaliforniai gyártó nemrégiben megvásárolta a zenei elemzésekkel foglalkozó Musicmetric-et. A vállalat eddig a számok elterjedéseit, az egyes letöltések helyét és idejét vizsgálta, ez a tudás pedig jól jöhet egy streaming szolgáltatás esetén, hiszen tudhatóvá válik, hogy mely területeken milyen típusú nótákat érdemes inkább előtérbe helyezni. Az Apple szokásához híven nem kommentálta a felvásárlást, így leghamarabb csak a júniusi WWDC-n tudhatjuk meg, hogy mire jutottak az új, frissen bekebelezett cégükkel.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés