Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Siri és a Google Now keveréke lesz a Microsoft asszisztense

Kütyük

A Siri és a Google Now keveréke lesz a Microsoft asszisztense

Áprilisban ismerjük meg a Microsoft új fejlesztését.

A Siri 2011-es megjelenése óta vált általánossá, hogy a felhasználók a telefonjaikhoz beszéljenek. Az intelligens asszisztensek segítségével már pusztán egy mondattal elintézhető az, amihez korábban a telefon hosszú nyomkodására volt szükség. A Google természetesen nem maradt le a trendről, a Now-val sikeresen eredtek az Apple nyomába. A mobil rendszerének megreformálásával foglalatoskodó Microsoft mintha valahogy elfelejtkezett volna erről a divatról, ám úgy tűnik, mostanra észbe kaptak és a hamarosan érkező Windows Phone 8.1-gyel pótolják ezt a hibát.

Cortanas_look_in_Halo_4

Az új kiadásban ugyanis már megtalálható lesz Cortana, a redmondi vállalat asszisztense, mely az első információk szerint a Siri-hez hasonlóan jellegzetes stílussal büszkélkedik majd. A Windows Phone külsejéhez tökéletesen illeszkedő Cortana átvenné az eddigi alapértelmezett kereső, a Bing helyét. Az újdonság megismerésére már nem kell olyan sokat várnunk, várhatóan az áprilisi BUILD konferencián megtudjuk majd a pontos piacra kerülési időpontot és akár már a tavasz végén a telefonunkon tudhatjuk az új rendszert.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés