Connect with us

Hirdetés

technokrata

Phablet Kínából: Bemutatkozott a ZTE Grand Memo

Kütyük

Phablet Kínából: Bemutatkozott a ZTE Grand Memo

5,7″-es kijelzővel szerelt okostelefont mutatott be a kínai gyártó.

A trendek folyamatosan változnak. A 2000-es évek elején a színes kijelző volt a menő, később a beépített kamera vált a legfontosabb tényezővé. Ez a trend folytatódott a vékonyítási hullámmal, ebben a korszakban mutatkozott be a Motorola talán legismertebb készüléke a Motorola V3. Mint minden, ez is kifulladt, 2007-ben, az iPhone megjelenésével egy időben az új irány az érintőképernyő lett. Ma már ez sem elég, minél nagyobb a kijelző annál piacképesebb az adott eszköz. A phablet kategória is így jött létre, itt a táblagépek hatalmas kijelzőjét a telefonok hordozhatóságával próbálták meg ötvözni, több-kevesebb sikerrel.

zte_grand_memo

A ZTE Grand Memo névre kereszt készüléke egy 5,7″-es 720p felbontású kijelzőt mondhat magáénak. A méretes újdonságba egy négymagos 1,5 GHz-es processzor illetve 2 GB RAM került. A 13 megapixeles kamerával készített képeket, illetve 1080p felbontású videókat a beépített 16 GB memóriába menthetjük, mely microSD kártyával tovább bővíthető. A mindössze 8,5 mm vékony Grand Memo Android 4.1 Jelly Bean-el kerül piacra.Beépített akkumulátora igen impozáns, 3200 mAh, ám az üzemidőről egyelőre nem hozott nyilvánosságra adatokat a gyártó. Nem csak ez utóbbival maradt adós a ZTE, a piaci árat és a megjelenési időt sem árulták el a bemutató ideje alatt.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés