Connect with us

Hirdetés

technokrata

Saját androidos kezelőfelülettel jelentkezett a Huawei

Kütyük

Saját androidos kezelőfelülettel jelentkezett a Huawei

A berlini IFA-n mutatta be saját kezelőfelület, mely egész pofásra sikeredett.

A Huawei a berlini IFA-n betekintést adott az Emotion névre keresztelt kezelőfelületébe. Az Android alapú felhasználói felület a jövőben a Huawei okostelefon-kínálatának egyik alapvető eleme lesz. A vállalat az UI kialakításakor nagy hangsúlyt helyezett a fogyasztói szokások, illetve igények tanulmányozására és megértésére.

Az IFA 2012 rendezvényen bemutatott Emotion alapján a résztvevők képet kaphattak arról, milyen lesz a végső termék. Az új kezelőfelület megkönnyíti a készülékek használatát, és az eddigieknél jelentősen egyszerűbb navigációt nyújt. Lehetővé teszi továbbá, hogy a felhasználók ízlésüknek és igényeiknek megfelelően alakítsák ki okostelefonjaik nyitóképernyőjét, valamint az alkalmazásokat egyszerűen mappákba rendezzék. Az úgynevezett „Me Widget” segítségével az összes információt és funkciót, amire szükségük van, egyetlen testre szabható widget-ben egyesíthetik, míg a „Smart Tutorial” képeket és jól érthető nyelvezetet használva nyújt átfogó segítséget a kezdő felhasználóknak a telefon működésének minél gyorsabb megismeréséhez.

Az okostelefonok technológiai felszereltségük révén képesek beazonosítani és megjeleníteni földrajzi helyzetünket, az aktuális időt és számos más információt, amennyiben ezt engedélyezzük. Attól függően tehát, hogy az edzőteremben, az autóban vagy éppen megbeszélésen vagyunk, telefonunk automatikusan kiválasztja a környezetünknek leginkább megfelelő profilt.

Öt előre programozott és további letölthető témák segítségével formálhatjuk okostelefonunk kijelzőjét személyiségünkre. Az időjáráshoz alkalmazkodó animált háttérképek például hasznosak és hangulatosak egyben.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés