Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megszűnik a Marketplace

Kütyük

Megszűnik a Marketplace

Jön helyette a Windows Phone Store.

Számos újdonságot jelentett be a minap a Microsoft, többek közt a Windows Phone Dev Centert, amely tulajdonképpen az App Hub, mely során sokkal jobb kezelőfelületet kapnak a fejlesztők és kiadók az applikációk elkészítéséhez, publikálásához. Ennek második lépcsőjeként a Microsoft úgy döntött, hogy véget ér a Windows Phone Marketplace pályafutása és egy sokkal frappánsabb nevet ad a szoftverboltjának, mely kifejezi azt, ami: Windows Phone Store. Nemrégiben már tapasztalhattunk egy hasonló átkeresztelést, méghozzá az Android Market esetében, melyet azóta már Google Play-nek hívnak, és egy-áegy régebbi készülék első indítása után hamar át is kereszteli a régi applikációt az újra. A Store pedig sokkal kijelzőbb, mint a Marketplace, ugyanis egy piacon lehet alkudni, egy boltban nem.

Egyébként hogy miért a névváltoztatás, azt a Microsoft nem indokolta, de nem is kell. A Windows Store a desktop alkalmazás boltja, a Windows Phone Store pedig a telefoné. Vajon a táblagépnek is lesz sajátja (Windows Tablet Store), vagy esetleg jó lesz neki a mezei áruház is?



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés