Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nem szabhat indokolatlan feltételeket a szolgáltató a hűségszerződések felmondásakor

Kütyük

Nem szabhat indokolatlan feltételeket a szolgáltató a hűségszerződések felmondásakor

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa a helyhez kötött telefonszolgáltatást végző cégek ellenőrzését követően – jogsértés gyanúja miatt – az NHH Hivatalánál piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett az Invitel Zrt. és a Magyar Telekom Nyrt. ellen, illetve a Magyar Telekom Nyrt. egyes díjcsomagjai esetében maga indított eljárást kötelezettség teljesítésével, illetve megszegésével összefüggésben.

Az NHH Tanácsa korábbi határozatában kötelezettségként írta elő a fogyasztók indokolatlan megkülönböztetésének tilalmát. A határozat értelmében a szolgáltatók a határozott idejű előfizetői szerződések időelőtti felmondását, vagy egy kedvezőbb díjcsomagra történő váltást nem szankcionálhatják az adott szerződés teljesítésére fordított költségekkel, illetve a teljesítés során nyújtott kedvezményekkel aránytalan módon.

Az NHH Tanácsa az elmúlt év végén adatokat kért a piaci szereplők határozott idejű szerződéssel igénybe vehető díjcsomagjairól, illetve a hűségidő lejártát megelőző szerződésbontáskor megállapított kötbérekről és a kötbérszámítás módjáról. A beérkezett információk és az általános szerződési feltételek együttes vizsgálata alapján általánosságban megállapítható, hogy az NHH Tanácsa 2007-es határozatában megfogalmazott kötelezés hatására pozitív változások indultak el a piacon. A fogyasztók számára kedvező, hogy megszűntek az aránytalanul hosszú hűségidők, és a hűségidő a fogyasztó kifejezett kérése nélkül már nem hosszabbodik automatikusan újra.

A kötelezés a korábbi monopolszolgáltatókat, a Magyar Telekomot, az Invitelt és a Monortel/UPC-t érintette. Utóbbi cég a határozatban előírt kötelezettségét betartotta. Határozott idejű szerződései vannak ugyan, de azok idő előtti felmondását, a határozatnak megfelelő módon, csak a nyújtott díjkedvezmény visszafizettetésével szankcionálja.

A vizsgálat szerint az Invitel és esetenként a Magyar Telekom a korábban határozott idejű konstrukcióval kötött szerződéseket határozatlan idejű, de csak hűségnyilatkozattal igénybe vehető csomagokká változtatta – annak érdekében, hogy mentesüljenek a határozott idejű szerződésekre vonatkozó kötelezés alól. A határozatlan idejű díjcsomagokra a fogyasztók indokolatlan megkülönböztetésének tilalma ugyan nem vonatkozik, de a fenti gyakorlat alkalmazásával a határozatban foglalt kötelezettségtől függetlenül az Invitel és a Magyar Telekom valószínűsíthetően jogszabálysértést követett el, ugyanis az elektronikus hírközlési törvény szerint a határozatlan idejű szerződések jogkövetkezmények nélkül felmondhatók.

A Magyar Telekom esetében a Tanács rendelkezésére álló információk alapján az is vélelmezhető, hogy több határozott idejű csomagnál az alkalmazott kötbér összege és annak számítási módja nem felel meg a határozat előírásainak, ugyanis azok sem az előfizetőnek nyújtott kedvezménnyel, sem pedig a szerződés teljesítésére fordított költséggel nem indokolhatók, illetve azokkal nem arányosak. Ezért a Magyar Telekommal szemben a kötelezettség teljesítésével és megszegésével összefüggésben eljárást indított az NHH Tanácsa is. A vizsgálatok az indokolatlanul kirótt kötbérekre és az ügyfeleknek kilátásba helyezett büntetés miatt elmaradt szolgáltatóváltás pénzügyi hatásaira is kiterjednek.

Amennyiben az NHH gyanúja beigazolódik, az érintett szolgáltatók a hivatali eljárásban hírközlési tevékenységgel kapcsolatos értékesítéséből származó előző üzleti évi árbevételének 0,25 százalékának, míg a tanácsi eljárásban 0,5 százalékának megfelelő bírsággal sújthatók.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés