Mobiltelefonos számháborút fejlesztett egy egyetemista

– Miért pont a számháborúra esett a választásod?

– Két adottság közötti térben ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. Az egyik, hogy a pályázaton a mobilinternet lehetőségeit kell bemutatni, illetve azoknak az okostelefonoknak a nagyszerű képességeit, amik nemsokára, vagy talán már most is mindenki számára elérhetők. Másrészt egy olyan játékot szerettem volna készíteni, amit én magam is szívesen használnék. Gyakorlatilag mindenkinek a telefonján vannak különböző játékok, de ezek jelentős részét az első kipróbálás után ki is törlöm. Épp ezért olyasmit szerettem volna fejleszteni, ami hasonlóan izgalomba hoz, mint annak idején a számháborúzás. Mostanában azt már nem engedhetem meg magamnak, hogy két-három napokat egy erdőben töltsek és a bokrok mögött rohangásszam, de vissza kívántam hozni valamilyenfajta közösségi kalandosabb játékélményt, és szerencsére beugrott a számháború, mint egy jó alap. Onnantól kezdve már csak a részletek voltak hátra, és azt kellett kitalálni, hogy hogyan lehetne városi környezetben, mobiltelefon segítségével játszani.

– Hogyan működik pontosan ez a modernkori számháborúzás?

– A mindenki által ismert számháború-játék mobiltelefonos változatában ahelyett, hogy az emberek fejére, egy papírra lenne felírva a leolvasandó négyjegyű szám, az ellenséges csapat tagjai megszólaltatják a város különböző pontjain lévő játéktársak mobiltelefonjait. Ha közel kerülnek egymáshoz, és fut náluk ez a kis programocska a telefonjukon, akkor egy radaron láthatják, hogy itt van valaki, aki a másik csapatba tartozik, de azt nem tudják, hogy pontosan ki lehet az. Most például épp egy parkban állok, ahol tíz méteren belül 6-7 ember sétál, és ha közülük valaki részt vesz ebben a játékban, akkor meg tudom szólaltatni a telefonját, és ha hallótávolságon belül vagyok, akkor be tudom írni és el tudom küldeni a szerverre azonosítószámát. Ez tehát az analóg leolvasás megfelelője. Ügyesen és gyorsan kell játszani, hogy az ellenfél ne vegyen észre és ne tudjon ellentámadásba lendülni, hiszen ez viszonossági alapon működik, tehát ő is meg tudja szólaltatni az én telefonomat. Az egészet úgy képzeltem el, hogy a lehető legizgalmasabb legyen nagyvárosi környezetben, ezért minél inkább a meglepetésre, a váratlanságra és a különböző ötletes megoldásokra kell szorítkozni, hogyha nyerni akarunk. Azt vizionálom, hogy a 4/6-os villamoson egy ellenőrnek öltözött ember valójában csak azért próbál a közelembe férkőzni, hogy váratlanul meg tudja szólaltatni a telefonomat és megismerje a számomat, amit be tud küldeni és lebuktathat.

– Mi ennek a technikai feltétele?

– A szolgáltató részéről egy WAP-szerverre van szükség. De úgy terveztem meg az egészet, hogy maga az adatforgalom az egészen minimális legyen, hogy ne kelljen sokat várni. Tehát gyorsan és könnyen játszható, amihez a játékosok részéről csak mobilinternetes kapcsolatra és műholdas-helymeghatározásra van szükség, ami szintén egyre gyakrabban megtalálható funkció a mai telefonokban. Egyébként a játékot egészen konkrétan a G1-es Android telefonra képzeltem el, ami a T-Mobile és a Google együttműködésében jött létre, és Magyarországon is nemsokára elérhető lesz.

– A játékod meg is valósult, nemrég a mobilinternet pályázat díjátadóján ki is tudtam próbálni.

– Egyelőre egy demóváltozat készült el, amiben az algoritmusnak a kliensoldali része van meg. A szerveroldali rész ugyan még nincsen kész, de pár hét alatt be lehet fejezni. Azért is örülök ennek az interjúnak, mert hogyha esetleg lesznek olyan visszajelzések, hogy ez olyasmi, amit szívesen játszanának az emberek, akkor egy karnyújtásnyi távolságra vagyunk attól, hogy ez a T-Mobile hálózatán megjelenhessen.

– Vettél már részt korábban hasonló pályázatokon?

– A mostani, Mobilinternet II. pályázaton vettem részt először, de nagyon inspiratívnak találtam a feladatot és öröm volt ilyeneken gondolkodni, ennek a műszaki és kreatív hátterét átgondolni, úgyhogy ha lesz hasonló pályázat jövőre, akkor valószínűleg azon is indulni fogok.

– Apropó műszaki háttér! A Képzőművészeti Egyetem hallgatójaként hogyhogy nem csak “kreatív” vagy, de értesz a programozáshoz is?Ma már mindennapos, hogy a képzőművészek a programozáshoz is értenek?

– A Képzőművészeti Egyetemen intermédia szakra járok, ahol a művészettörténet és a rajztechnikák mellett programozást is tanulunk, úgyhogy ha nem is a lehető legmagasabb szinten, de azért a kódolás lényegi elemeit átláttam. Ebből adódóan tehát volt azért némi technikai hátterem is.