Connect with us
Hirdetés

technokrata

Az első igazi Google mobiltelefon

Kütyük

Az első igazi Google mobiltelefon

Még néhány hónap és megérkezik az első Google brandes készülék.

Nyílt titok, hogy az internetes kereső óriás igen komoly mobilpiaci érdekeltségekkel rendelkezik. A Google 2007-ben jelentette be, hogy meg kíván jelenni a mobiltelefonok piacán, aztán pedig 2008 októberbében fel is bukkant a világ első olyan mobilja, melyen már a Google vadonatúj operációs rendszere, az Android teljesített szolgálatot. Ez azonban csak félig nevezhető Google mobilnak, lévén, hogy a Google csak a szoftvert szállította, a hardveres megoldások pedig egy tajvani gyártó, a HTC szája íze szerint készültek el.

Jól értesült források szerint már nem kell sokat várnunk az első igazi Google mobil megérkezésére, ugyanis a jövő év elején várhatóan le fog hullani a lepel az első olyan Google brandes készülékről, melynek a szoftverét és a hardverét egyaránt a Google ámodja meg. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt az újdonságot sem maga a Google fogja gyártani, hanem egyik partnere. Korábban olyan pletykák keringtek, hogy ez a gyártó ismét a HTC lesz, a legfrissebb híradások ellenben már arról szólnak, hogy egy dél-koreai vállalat, feltehetően az LG lesz a befutó.

A Google egyébként állítólag már 2009-ben piacra akarta dobni ezt az egyelőre meglehetősen titokzatos mobiltelefont, de a fejlesztések végülis elcsúsztak, és a készülék lecsúszta az év végi karácsonyi vásárlási időszakot.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/az-elso-igazi-google-mobiltelefon/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés