Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kütyük

Napokra az IE9

Jövő héten már a végleges böngészővel lovagolhatjuk meg a web hullámait.

Hosszas fejlesztés után révbe ér az Internet Explorer 9; most már pontosan lehet tudni, hányat kell még aludnunk ahhoz, hogy próbára tehessük a Microsoft véglegessé vált szoftverét. Az alkalmazás egyébként már februárban elérte az RC (release candidate – kiadásra jelölt) státuszt, de hivatalosan csak jövőhéten hétfőn (közép-európai idő szerint már inkább kedd hajnalban) debütál. A redmondi szoftveróriás erre a Texas-i Austin városát jelölte ki, pontosabban az itt zajló SXSWi fesztivált.

Habár már többször részletesen beszámoltunk a browserről (például mobiltelefonra fejlesztett változatáról is írtunk), még mindig nem lehet mindent tudni róla. Ryan Gavin, az Internet Explorer fejlesztéséért felelős csapat vezető igazgatója elárulta, hogy a bemutató kapcsán tartogat még néhány meglepetést a Microsoft; de azt nem tudni, hogy ezek funkcióbeli bővítések lesznek, vagy más természetűek.

Internet Explorer 9
Számos ponton megújult a Microsoft szoftvere, a kilencedik generáció megjelenésével. Például jóval egyszerűbb, letisztultabb lett kezelői felülete, ez elsősorban a Google Chrome hatása. Abbéli igyekezetében, hogy a megjelenített webes tartalomból minél nagyobb felületet láthasson egyszerre a felhasználó, a Microsoft átdolgozta a browser fejlécét, URL-sorát és a fülek/gombok megjelenítését, így ezek kevesebb helyet foglalnak el az új változatban. Emellett az egyes site-ok akár desktop alkalmazásokhoz hasonlóan is viselkedhetnek (például értesítéseket küldhetnek a monitor előtt ülőnek), illetve lehetőség van az egyes oldalakat a Windows task barjához tűzni – a Microsoft igyekezett kihasználni az abban rejlő lehetőségeket, hogy a program alatt futó operációs rendszer is sajátja.

Jóval gyorsabb lett, mint elődei, például fürgébben indul el, és Chakra névre keresztelt új JavaScript motorja érezhetően nagyobb teljesítményre képes. Ezenfelül az új böngésző már támogatja a hardveres gyorsítást, vagyis a videokártyákban rejlő erőre támaszkodva kevésbé terheli a processzort grafikus elemek megjelenítésekor. Biztonsági oldalon is fejlődést tud felmutatni, többek között a „do not track” támogatásával, amely listára feliratkozva a felhasználók elejét vehetik a reklámozók viselkedésfigyelésének, illetve az ActiveX vezérlők szűrése is finomodott.

Az IE9-cel a Microsoft igyekszik tovább tolni felhasználóit a Windows 7 felé, hiszen a böngésző nem készült el Windows XP-s környezetbe; holott még mindig ez a legnépszerűbb asztali operációs rendszer az internetezők körében. A W3schools felmérése szerint a redmondi platformokat használók 45,3 százaléka továbbra is ragaszkodik az elavult Windows XP-hez. Az Internet Explorer 9 – a Microsoft reményei szerint – elősegítheti a váltást.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés