Connect with us
Hirdetés

technokrata

Fibernet helyett UPC

Kütyük

Fibernet helyett UPC

Hatósági jóváhagyást követően lezárult a hálózatok megvásárlása.

A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását és más feltételek teljesülését követően a UPC Magyarország a mai napon lezárta a Fibernet mintegy 166 ezer háztartást elérő és jelenleg 80 ezer kábeltelevíziós, internet- és telefonszolgáltatást kiszolgáló hálózatainak a megvásárlását. Ezt követően a UPC a legrövidebb időn belül megkezdi ezeknek a hálózatszakaszoknak az integrálását és műszaki továbbfejlesztését, annak érdekében, hogy azokon is saját interaktív digitális kábeltelevíziós, újgenerációs internet- és telefonszolgáltatásait biztosíthassa.

A tulajdonosváltás és a kábelhálózatok értékesítése nyomán, ez év áprilisától kezdődően fokozatosan a UPC veszi át a Fibernet, illetve a Dunaweb Távközlési Kft. által eddig Budapesten és mintegy további 50, főként Pest, Fejér, Csongrád és Békés megyei településen biztosított szolgáltatásokat. A jelenlegi Fibernet és Dunaweb előfizetők számára a legtöbb területen rendelkezésre áll majd a UPC teljes szolgáltatáskínálata, mint például a digitális videorögzítő funkció, a több száz filmet kínáló videotár és az akár 120 megabites letöltési sebességet nyújtó villámgyors Fiber Power internet.

Ehhez az előfizetőknek semmit nem kell tennie, mivel az általuk korábban megkötött szolgáltatási szerződések továbbra is érvényben maradnak. Ahhoz, hogy a UPC digitális szolgáltatásait igénybe vehessék, szükség lesz az eddig használt régi beltéri egységek, set-top-boxok, internet- és telefonmodemek cseréjére a UPC által biztosított új berendezésekre. A szolgáltató-váltással összefüggő kérdésekről minden érintett előfizető személyre szóló levélben kap részletes tájékoztatást az elkövetkező napokban.

Érintett budapesti területek és települések
Budapest Albertfalva, Budapest IX., X., XI., XII., XIX., XXII. ker., III. ker. Platánliget lakópark, VII. ker. Rózsa udvar lakópark, VII. ker. Jobbágy u-i lakópark, VIII. ker. Jázmin lakópark, VIII. ker. Víg u-i lakópark, IX. ker. Márton u-i lakópark, IX. ker. Bokréta u-i lakópark, X. ker. Körösi u-i lakópark, XI. ker. Nádorliget lakópark, XIII. ker. Semiramis lakópark, XIV. ker. Paskál lakópark,
Agárd, Bajna, Bánd, Baracska, Budaörs, Csongrád, Délegyháza, Dinnyés, Ercsi, Erdőkertes, Gárdony, Gödöllő, Gyomaendrőd, Gyúró, Herend, Kajászó, Kápolnásnyék, Kerepes, Kétegyháza, Kiskunlacháza, Kistarcsa, Leányfalu, Makád, Martonvásár, Mogyoród, Nagysáp, Nagytarcsa, Nyergesújfalu, Okány, Őrbottyán, Pilisszentlászló, Ráckeve, Sarkad, Szada, Százhalombatta, Szeghalom, Szentendre, Szentgál, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Tárnok, Tordas, Tótkomlós, Üröm, Velence



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/02/28/fibernet-helyett-upc/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés