Connect with us

Hirdetés

technokrata

Több mint százezer ügyfél igényelt családi baleset-biztosítást

Kütyük

Több mint százezer ügyfél igényelt családi baleset-biztosítást

A versenyben a cégek igyekeznek megkülönböztetni magukat.

Lopás, rongálás és véletlenszerű károsodás esetén is segíthet a T-Mobile-nál elérhető új, a hazai mobilpiacon egyedülálló készülékbiztosítás szolgáltatás A készülékbiztosítási piac felé nyitást pedig az motiválhatta, hogy a mobiltelefon ma már nélkülözhetetlen, és az okos telefonok iránti növekvő igénynek köszönhetően egyre többen választanak értékesebb készüléket. A készülékek megrongálódása, elvesztése esetén komoly segítség a T-Mobile és az ACE European Group közös, T-Mobile-előfizetők számára elérhető készülékbiztosítása, amely az újonnan vásárolt mobiltelefonokra igényelhető. A nemrég bevezetett szolgáltatás keretében két különböző havidíjú csomag közül lehet választani. A kisebb, 490 forintos havidíjjal elérhető csomag véletlenszerű károsodások, például elemi kár, leejtés, törés, vízbe ejtés és harmadik személy általi rongálás esetén nyújt biztonságot. A nagyobb, havi 790 forintért igénybe vehető csomag ezenfelül lopás, így többek között rablás és betöréses lopás esetén is megoldást nyújthat a szerződésben foglalt feltételekkel. A T-Mobile 18. életévét betöltött havidíjas előfizetője a szolgáltató üzleteiben vásárolt készülékekre a vásárlás időpontjában vagy az attól számított 60 napon belül a telefon és a vásárlást igazoló számla bemutatásával köthet készülékbiztosítási szerződést. Káreseménykor csomagtól függően önrész befizetésére is szükség van. Ennek összege a kisebb csomag esetén 4500, a nagyobb csomagban 6000 forint.
 

Egyre népszerűbbek a Magyar Telekom biztosítási termékei, a családi baleset-biztosítást például már több mint százezren választották, de mellette jól startolt a készülék- és utasbiztosítás is.

A komoly verseny közepette a távközlési cégek igyekeznek megkülönböztetni magukat a többiektől, a Magyar Telekom például azáltal is, hogy egyebek között a biztosítási piacon erősít. Ennek során a T-Home több szolgáltatást kínál, például a havidíjas ügyfeleik számára 2008 óta kedvező családi baleset-biztosítási konstrukciót nyújt. A szolgáltatás a megszólított célcsoportban kedvező fogadtatásban részesült, népszerűségét jelzi, hogy az azt igénybe vevők száma a 2008. májusi bevezetés óta meghaladja a százezret. Az ajánlat lényege, hogy kedvező havidíjért az egész család biztonságban érezheti magát, a biztosítás ugyanis az azt igénylő ügyfél minden, vele egy háztartásban élő, 75 éven aluli családtagjára vonatkozik. A Családi Biztosítás kockázatviselése a föld valamennyi országában, a nap 24 órájában bekövetkező balesetekre kiterjed. A biztosítási szolgáltatást a Magyar Telekom szerződéses partnere, az Union Biztosító nyújtja. A közelmúltban pedig utas- és készülékbiztosítással bővült a T-Mobile-ügyfelek részére akár T-Mobile-on keresztül is elérhető szolgáltatások köre.

A Magyar Telekom részben azért erősítette pozícióját, mert a magyar utazók alig több mint harmada köt utasbiztosítást külföldi útja előtt. Ennek oka nem kizárólag a spórolás: sokaknak az utazás előtt eszébe sem jut, mások számára az utánjárás és az erre szánt idő okoz problémát. Az Union Biztosító és a T-Mobile szolgáltatásával minden eddiginél egyszerűbben, kedvező díj ellenében, sms-ben, akár külföldről, a határ átlépését követő két órán belül is megköthető a minden külföldi országra kiterjedő utasbiztosítás. Az sms-ben intézhető utasbiztosítás a T-Mobile előfizetői számára érhető el, és a biztosítás megkötése a mobiltelefonon kívül semmilyen más eszközt nem igényel. A biztosítás az utazás megkezdése előtt és a kiutazás során egyaránt igényelhető. A szolgáltatás keretében két biztosítási csomag választható. Az egyéni változat egy napra érvényes díja egységesen 490 forint, míg a két szülőre és 16 év alatti gyermekeikre számkorlátozás nélkül megköthető csomag napidíja 1190 forint. Az egyéni csomag díja például betegség vagy baleset esetén 20 millió, rokkantság esetén 3 millió forintig terjedő fedezetet biztosít. A biztosítás emellett különleges esetekre, így például síelésre, snowboardozásra, hobbiszintű vadvízi evezésre és búvárkodásra is kiterjed.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés