Connect with us

technokrata

Lesújtó eredményt produkált a Nokia

Kütyük

Lesújtó eredményt produkált a Nokia

Az elemzők várakozásainál is rosszabb lett a finn Nokia naptári első negyedéves eredménye, amiután könnyen lehet, hogy beigazolódnak a korábbi pletykák, és távoznia kell a vezérigazgatónak.

A Nokia meglepetésre, a vártnál meredekebb profitzuhanást szenvedett el a naptári második negyedévben – írja a Bloomberg. A nettó nyereség 227 millió eurót tett ki, szemben az egy évvel ezelőtti 380 millió euróhoz képest. Az elemzők is jobb, 285 millió eurós eredményt vártak. A pénzügyi első negyedéves lesújtó profit egy immáron két éves folyamat eredménye: ugyan a tavaly eladott 430 millió telefonnal továbbra is piacvezető a finn cég, de a riválisok – főként az Apple iPhone-ja a Google Android szoftverével – lefaragták a vállalat piaci értékét és forgalmát is. A társaság piaci értéke 2007 óta 66 százalékkal esett, az amerikai eladások pedig a negyedévben 27 százalékkal estek. A gyorsjelentés fényében könnyen lehet, hogy a korábbi értesülések nemsokára beigazolódnak: a vállalat azt tervezi, hogy eltávolítják Olli-Pekka Kallasvuo vezérigazgatót és helyére egy amerikai szakembert ültetnek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

galaxy

SmartWatch

Bemutatkozik a Samsung Galaxy Watch3 Titanium

2020. szeptember 19. szombat
apple
xperia

SmartPhone

A Sony bemutatja az Xperia 5 II-t

2020. szeptember 18. péntek
panasonic RZ S500W füllhallgató
honor

SmartPhone

A Honor 9X Pro már elérhető Magyarországon

2020. szeptember 16. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin