Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kevesebben használják a Google-t

Kütyük

Kevesebben használják a Google-t

A Microsoft végre keresztbe tudott tenni egy kicsit a legnépszerűbb webes keresőnek.

A StatCounter Global Stats adatai szerint június folyamán a Microsoft 8,23 százalékos részesedést tudott elérni az Egyesült Államokban internetezők webes kereséseiben. Ez volt az első olyan hónap, amikor a Redmond által elindított Bing kereső nyilvánosan elérhető volt. Ezzel az eredménnyel – nem sokkal a Yahoo mögött – a harmadik helyre jutott a szolgáltatás; igaz a Google 78,48 százalékos részesedése még így is toronymagas dominanciát mutat.

Ugyanakkor a számok pozitív változást jeleznek (legalábbis a Microsoft szemszögéből). Az évek óta tartó hanyatlás – azaz a redmondi kereső egyre ritkább használata – megfordulni látszik, hiszen a szoftveróriás nevéhez köthető online kereső áprilisban csupán 7,21 százalékos piaci részarányt mutatott. Ez valamivel több mint egy százalékos emelkedés két hónap alatt, amiből messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni, de ha a trend fennmarad az őszi időszakban is, akkor a Google-nek okkal volt joga megijedni a Bingtől. Főleg, hogy a növekedés majd´ felét a nagy riválistól sikerült összeszedni: a Google részesedése az áprilisi hónapban 78,72 százalék volt.

A fenti számok a StatCounter által megfigyelt 3 millió website-ra terjedtek ki. Az elemzés során több mint 1,3 milliárd, keresőmotorhoz érkező kattintást analizált az amerikai vállalat.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés