Kütyük
Webkamera előtt erőszakolta meg
Részeg nő + titokban működő webkamera = nemi erőszak. Az elkövető azonban lebukott.
Kétrendbeli nemi erőszakkal és „kukkolással” vádolták meg a hét elején a 20 éves Johnathon Hockot, írta meg a minap az Associated Press. Az amerikai férfi tettét még február végén követte el. Hock ekkor nagyjából két hete találkozgatott egy nővel, aki a phoenixi rendőrség szerint végül áldozatul esett az erőszakoskodónak. Hock először leitatta partnerét, majd annak öntudatlanságát kihasználva közösült vele, és ezt az eseményt egy webkamera és egy számítógép segítségével digitálisan rögzítette.
A férfi annak köszönhetően bukott le, hogy nem megfelelően beállított webkamera-szoftvere élőben közvetítette az Interneten a történteket. A StickyDrama.com oldalon keresztül nyilvánosságra jutott videofolyamra Christopher Stone, a site társtulajdonosa és adminisztrátora bukkant rá. Az internetes celebritásokat figyelemmel kísérő webhely ügyletese azonnal a rendőrséghez fordult, amikor rájött, mit is lát valójában, illetve megszakította az „adást”.
A szintén 20 éves áldozat nem is szerzett tudomást a történtekről, csak azt követően, hogy barátai, akik felismerték a felvételen, szöveges üzenetet írtak neki. Ezt követően belépett a site-ra, ahol rábukkant az aktusról készült fényképekre. A mintegy 5 perc hosszú videót azonban lefoglalta a rendőrség; bár mivel az oldal által „sugárzott” videók lementhetők, valószínűleg az Internetről végérvényesen eltávolítani már nem lehet…
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2009/06/12/webkamera-elott-eroszakolta-meg/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





