Connect with us

Hirdetés

technokrata

Félmilliárd forintnyi termék a TeszVesz és a Vatera ingyenes konkurensénél

Kütyük

Félmilliárd forintnyi termék a TeszVesz és a Vatera ingyenes konkurensénél

A két hónapja indult a Vetera és TeszVesz díjmentes alternatívájaként aposztrofált Boltamarson.com elérte a havi 60 ezres látogatói számot.

Az indulás óta 10 ezer termék került fel a licitoldalra, melynek összértéke már meghaladja az félmilliárd forintot. Az üzemeltető szerint a siker titka nem pusztán az ingyenességben, sokkal inkább az eladók és vásárlók igényeire reagáló folyamatos fejlesztésekben keresendő. Az azonban nem derült ki, hogy a licitek hány százaléka lesz végül sikeres, holott ez fontos mutatószáma egy aukciós portálnak.

Két hónapja, a Vatera és a TeszVesz által bevezetett terméklistázási díj kapcsán döntött úgy a ForIdea Kft. fejlesztőcsapata, hogy egy korábbi diplomamunka alapjaira építve elindítja a Boltamarson.com licitsite-ot. Az induláskor a fejlesztők örökre szóló díjmentesség mellett tették le a voksukat, melynek eredményeként a Boltamarson.com versenytársainál olcsóbb értékesítést biztosít. A potenciális vevők már az első pillanattól fogva közvetlenül felvehetik a kapcsolatot az eladóval, így többet tudhatnak meg a megvenni kívánt portékáról, kisebb az eladandó áru körüli bizonytalanság.

A Boltamarson.com másik erőssége a folyamatos szolgáltatásfejlesztés, amit az aktív közösség generál. A fejlesztők az Ötletgyár című fórumon várják azokat a funkcionális fejlesztési javaslatokat, melyekkel még kényelmesebbé, használhatóbbá tehető az oldal. „Az indulás óta tekintélyes méretű fejlesztési listát kaptunk felhasználóinktól, ezek között fontossági sorrendet felállítva gyakorlatilag 2-3 naponta elő tudunk állni egy újabb, a marslakók kényelmét elősegítő szolgáltatással” – tette hozzá Kátai Sándor, a Boltamarson.com vezető fejlesztője.

Az egyik legújabb fejlesztés például lehetővé teszi, hogy az eladók saját honlapjukon is boltot nyissanak, melyben a Boltamarson.com-ra felvitt árucikkeik jelennek meg. Ehhez mindössze egy pár perc alatt elvégezhető bővítést kell végrehajtaniuk weboldalukon. A boltnyitás és fenntartás szintén díjmentes; az elmúlt egy hónapban összesen 60 különálló, a Boltamarson.com technológiáját felhasználó online bolt nyílt meg az interneten.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés